Olvasni a számok között

könyv

Tudjuk, hogy szinte mindennek van világnapja, az ananásztól a zumbáig. A könyv világnapját április 23. ünnepelik mindazok, akik tudnak a létezéséről, szeretnek olvasni és még lehetőségük is adódik valamilyen formában hangot adni a könyvek iránti szeretetüknek. 

Én épp a könyv világnapján tértem vissza a csendes hétköznapokba egy olyan helyről, ahol négy napon át minden a könyvekről, az irodalomról szólt. A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál az egyik kedvenc rendezvényem, főleg a sok program, a hasonszőrű ismerősök és az új felfedezések miatt. A tömeget nem igazán szeretem, de ez egyszer megbocsátom, hogy rengetegen próbálnak beférni abba a terembe, ahová én is igyekszem, vagy azzal az íróval dedikáltatni, aki nekem is kedvencem. Ez ugyanis egy nagy család, a könyvmolyok családja, és hát a rokonok jó esetben türelmesek egymással.

A kiadók standjai előtt tolakodva az ember meglehetősen deformált képet kap az olvasás népszerűségéről – úgy érzi magát, mint az operarajongó a Wagner-fesztiválon, ahol percek alatt fogynak el a jegyek, vagy a lóversenybolond az ügető pénztára előtt kanyargó sorban. Mert bizony az olvasás is rétegműfaj. Ezt a legfrissebb Eurostat-jelentés is mutatja.
Tizenöt uniós országban vizsgálták az olvasási szokásokat, Szlovákiában persze nem, de Budapestről visszatérve számomra az is érdekes volt, hogy a magyarok napi átlagban tíz percet töltenek könyvolvasással. Nagyon kevésnek tűnik, de Magyarország még így is Európa élvonalában van. A legtöbbet az észtek olvasnak, napi 13 percet, majd a finnek és a lengyelek következnek 12-12 perccel, utánuk jönnek a magyarok. A legkevesebbet a felmérés résztvevői közül a franciák olvasnak, napi átlagban alig két percet. Bár az is igaz, a magyaroknak csak a 10 százaléka mondta, hogy rendszeresen vesz könyvet a kezébe, ezzel pedig már csak a középmezőnyben tanyáznak. A legtöbb rendszeres olvasót a finnek, a lengyelek és az észtek között találták, míg a lista alján a románok és az osztrákok állnak. Vagyis nem sokan olvasnak Magyarországon, de aki könyvet vesz a kezébe, az nem teszi le könnyen. A rendszeresen olvasók közül épp a magyarok töltik a legtöbb időt ezzel, napi átlagban 1 óra 37 percet. Viszont könyvekre keveset költhetnek. A könyvek és a nyomtatott újságok vásárlását közös kategóriában méri az Eurostat, és a magyar háztartások az összes kiadásuk egy százalékát sem szánják erre, aminél rosszabb adatot csak az EU hat tagállamában mértek. Ez már egy másik felmérés, ebben mind a 28 ország szerepelt. És csodák csodája, Szlovákia lett az első, 2,1 százalékkal, ami magasan a legjobb eredmény. (Az utánuk következő németeknél már csak 1,6 százalék a könyvekre és újságokra költött pénz.) Mivel nálunk nagyjából ugyanannyiba kerülnek a könyvek, mint Magyarországon, ez bizony az életszínvonalról is elárul egy s mást. Első körben azt, hogy a szlovákiai olvasók több könyvet engedhetnek meg maguknak a fizetésükből, mint a magyarországiak. De pont ez az, ami nem látszott a budapesti könyvfesztiválon, amelynek látogatottsága magasan felülmúlja a hasonló pozsonyi rendezvényét. Mondom mindezt úgy, hogy egyszerre vagyok büszke és szomorú.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?