Nem szerencsés a kormányból való kilépéssel fenyegetőzni – üzente az OĽaNO Kollárnak

Igor Matovič Boris Kollár
Pozsony |

Az OĽaNO szerint nem szerencsés a kormányból való kilépéssel fenyegetőzni akkor, amikor higgadt és tárgyszerű megbeszélésekre lenne szükség olyan dolgok végrehajtásáról, amelyek a kormányprogramban is szerepelnek. A párt így reagált Boris Kollár (Sme rodina) házelnök kijelentésére, aki hétfőn azt mondta, nem támogatják sem a bírósági reformot, sem a kórházreformot.

„Az egészségügyi miniszter világosan megmondta, hogy egyetlen kórház sem lesz bezárva. Ezért nem értjük, miért ment bele Boris Kollár ebbe az ellenzéki játékba. Szerencsétlen a kormányból való kilépéssel fenyegetőzni akkor, amikor higgadt és tárgyszerű megbeszélésekre lenne szükség olyan dolgok végrehajtásáról, amelyek a kormányprogramban is szerepelnek” – közölte az OĽaNO.

A párt szerint a normális koalíciós együttműködést úgy fest, hogy a pártok képesek leülni tárgyalni, megbeszélni a dolgokat és közösen megoldást keresni. „Persze csak ha valóban mindenki őszintén azt akarja, hogy az emberek ne várjanak éveket egy-egy bírósági ítélet kihirdetésére, és minél jobb egészségügyi ellátást kapjanak” – tette hozzá az OĽaNO.

Kollár hétfőn Varannón jelentette ki újságíróknak, hogy sem a kórházreformot, sem a bírósági reformot nem támogatja a jelenlegi formájában, még annak árán sem, ha ez a kormánykoalícióból való távozást eredményezné. Bírálta az ottani járásbíróság tervezett összevonását a homonnaival (Humenné). Azt is kijelentette, a kórház bezárása a régió elnéptelenedéséhez vezetne, és emlékeztetett, hogy a kormányprogramban éppen az ilyen elmaradottabb régiók támogatása szerepel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?