Emlékezetes sikerre vágynak a HC DAC kézisei

Debre
Dunaszerdahely |

Hétvégén rajtol a női kézilabda MOL Liga, amelynek 1. fordulójában a HC DAC az újonc Kynžvart csapatát fogadja. Az induló bajnokságról, az új játékosokról és a kitűzött célokról beszélgettünk Debre Viktor vezetőedzővel.

A nyár folyamán több felkészülési meccset játszott a HC DAC, többek között a Győrrel, a Mosonmagyaróvárral, a Hypóval és így tovább. Felkészült a csapat a bajnoki rajtra?
Egy hosszú alapozáson vagyunk túl, most kezdtük meg a felkészülés 8. hetét. Elvégeztünk minden olyan munkát, amit el szerettünk volna végezni, a felkészülési mérkőzésekkel pedig tulajdonképpen felmértük, hogy pontosan hol is tart a csapatunk.

Mindegyik meccs közül az 5-szörös BL-győztes Győr elleni lehetett a legizgalmasabb. Igaz, hogy a csapat 43:27-re elbukta, de milyen tanulsággal szolgálhat egy ilyen nagy gárda elleni mérkőzés?
Tudtuk, hogy mire vállalkozunk, de az ilyen összecsapásokból lehet igazán tanulni. Testközelből érezhettük azt, hogy mit jelent a nemzetközi élmezőnybe tartozó csapat ellen játszani, akik gyorsabbak, erősebbek, dinamikusabbak. Nagyon jól helytálltunk a 45. percig, utána bedaráltak minket, kijött a két csapat közti különbség. De addig sok pozitívumot láttam a játékunkban. 

Több új játékos is érkezett a nyáron: Sári Barbara, Erika Rajnohová, Natália Némethová és Magera Noémi is. Sikerült beilleszkedniük és megtalálni a helyüket a csapatban?
Rá kellett állniuk arra a hullámhosszra, ami itt van Dunaszerdahelyen, mert mindenki máshonnan érkezett, így nem egy olyan egyszerű dolog ez. Rajta vagyunk a dolgon, de azért még idő kell, hogy teljesen azt tudják játszani, amit mi szeretnénk. De nagyon jó a hozzáállásuk, és ez mindennél fontosabb. Biztos vagyok benne, hogy a segítségünkre lesznek. A négy igazolt játékosunkból kettő szlovák válogatott, ami nagyon fontos dolog, mindenképpen erősítést jelentenek. Bár Némethovának súlyosabb sérülése van, így rá hosszabb ideig nem számíthatunk. 

A cseh újonc Kynžvart ellen kezdik meg a hétvégén a MOL Ligát. Velük is játszottak mérkőzést a felkészülés során, győztek is. Most sem lehet más a cél, mint a győzelem? 
Természetesen most is nyerni szeretnénk, de nem lesz egyszerű dolog, mert a Kynžvart azért jó játékerőt képvisel, ezt láttuk és éreztük a saját bőrünkön is. Vannak rutinos játékosaik, akik már sok csatát megéltek és tudják kontrollálni a szituációkat. Összességében azonban nekünk nem is lehet más célunk, csak nyerjünk, ha nem is egyszerűen, de nyerjünk. Ha el akarjuk érni a céljainkat, akkor fontos, hogy hazai pályán behúzzuk a 2 pontot, de nem csak a Kynžvart ellen, hanem mindenki ellen. 

Ha már a céloknál tartunk: milyen céllal vágnak neki a bajnokságnak? Tavaly a szlovák bajnokságban a 2. helyen zártak, nagyobb cél csak az aranyérem lehet. 
Igen, de ez nem olyan egyszerű dolog, mindenki első akar lenni, mindenki erősít. Álmaink lehetnek, és ezekért érdemes is dolgozni. Jó lenne előrébb lépni, és egy olyan sikert elérni, amely mindenkinek emlékezetes lenne. Ezért sokat kell dolgozni, sok kemény ellenféllel kell játszani, de azon leszünk, hogy sikerüljön. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?