A kaotikus járványügyi intézkedések miatt a külföldi turisták elkerülik Szlovákiát

strand
Pozsony |

A szlovákiai turizmus rendkívül lassan tér magához a világjárvány okozta csapásokból. Júniusban ugyan már a felével több turista szállt meg a szlovákiai szállodákban, mint egy évvel korábban, azonban még fényévekre vagyunk a járvány előtti szinttől, és a külföldiek is nagy ívben elkerülnek minket.

Júniusban nem egész 288 ezer turista szállt meg a szlovákiai vendéglátóhelyeken, 2,5-ször több az előző hónaphoz és a felével több az egy évvel korábbihoz képest – derül ki a Statisztikai Hivatal legfrissebb, kedden közzétett felméréséből.

„Tavaly júniusra és az idei májusra még rányomták bélyegüket a járványügyi megszorítások, így nem csoda, hogy ezek feloldását követően, idén júniustól javult a helyzet, a járvány előtti szinthez képest azonban továbbra is látványos a lemaradás”

– mondta el lapunknak Jana Morháčová, a Statisztikai Hivatal szóvivője.

Hatalmas visszaesés

A járványt megelőző esztendő, 2019 júniusa az azt megelőző évekhez képest is rekordévnek számított. Míg 2017 júniusában 520 ezer, 2018 júniusában pedig 540 ezer turistát regisztráltak Szlovákiában, 2019 júniusára a számuk 610 ezerre ugrott, ami a járvány kitörését követően, tavaly júniusra 193 ezerre esett vissza.

A szlovák kormány kaotikus járványügyi stratégiája miatt a külföldi turisták továbbra is nagy ívben elkerülik az országot. Idén júniusban alig 47 ezer külföldi turista szállt meg a szlovákiai szállodákban, nagyjából az ötöde a két évvel korábbinak. „Idén júniusban a külföldi turisták aránya nagyjából 16 százalék körül mozgott a két évvel korábbi 40 százalékkal szemben” – tette hozzá Morháčová.

Nagy régiós különbségek

A külföldi turisták elmaradása továbbra is Pozsonynak okozza a legnagyobb károkat. Ez utóbbi szállodáiban idén júniusban több mint 71 százalékkal kevesebb turista szállt meg a két évvel korábbihoz képest. A 240 ezer hazai turista közül júniusban a legtöbben Zsolna (56 ezer), Eperjes (51 ezer) és Besztercebánya megye (38 ezer) szállodáit keresték fel, vagyis ez a három megye együttesen a turisták 60 százalékát vonzotta magához. Nyitra megyére ezzel szemben nem egész 17 ezer turista volt kíváncsi, és a sereghajtók között van Kassa (22 ezer) és Nagyszombat megye (23,5 ezer) is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?