Elhunyt Gál Sándor író, költő

Gál Sándor

Életének 84. évében elhunyt Gál Sándor József Attila-díjas író, költő, szerkesztő, a szlovákiai magyar irodalom és a magyar irodalmi élet kiemelkedő alkotója, szervezője, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja.

Érdekes
Gál Sándor

Gál Sándor (1937–2021)

Színes és hosszú alkotói pályája a kezdetektől teret adott nemcsak minden műnemnek, a lírától a prózán át a drámáig, hanem szinte minden műfajnak, a szépirodalmiak mellett a publicisztikai jellegűeknek is. Egyes monográfiák, kézikönyvek szerint a (cseh)szlovákiai magyar irodalom legolvasottabb alkotói közé tartozik.

 

Az MMA Gál Sándort saját halottjának tekinti.

 

Gál Sándor 1937. november 29-én született Búcson, majd a család Újtelepre költözött. Gadócon, egy mezőgazdasági szakközépiskolában érettségizett. 1959–1969 közt a Szabad Földműves című lap munkatársa, illetve szerkesztője volt.

 

Első két verseskötete, az Arc nélküli szobrok és a Napéjegyenlőség 1964-ben, illetve 1966-ban jelent meg. Nem voltam szent című könyvével (1968) kezdődött szépprózai munkássága, 1971-től a Hét című lapnak volt a rendszerváltoztatásig kassai tudósítója. 1969-ben a Kassán megalakuló Thália Színpad dramaturgja lett, egy év múlva itt avatták színpadi szerzővé is A szürke ló című mesejátékának bemutatásával.

 

Alkotói pályája lényegében a kezdetektől töretlen volt: ízig-vérig közéleti gondolkodású és közéleti erkölcsű volta újságíróként éppúgy talált témát, feladatot magának, mind szépíróként, költőként, valamint riporterként, tudósítóként is.

 

Ötletadója, illetve résztvevője volt több kulturális, művészeti rendezvénysorozatnak a régióban: az 1964-ben a magyar nemzetiségűek országos szavalóversenyeként indult komáromi Jókai-napoknak, a Szencen 1966-tól megrendezett Szenczi Molnár Albert-napoknak, az 1972-ben első ízben megtartott Fábry-napoknak. 1982-ben gyűlt először össze a Somodi-fürdői művelődési tábor, amely az évtized végén nyári szabadegyetemmé alakult át, Jászót választva helyszínéül.

 

1990-től az induló kelet-szlovákiai társadalmi és kulturális havilap, a Keleti Napló munkatársa volt, két esztendő múlva az utolsó lapszámig, 1995 januárjáig a főszerkesztője. Ezzel egy időben, 1989 nyarától az Anyanyelvi Konferencia társelnöke volt tizennégy esztendőn át; 1992-ben a Magyarok III. Világkongresszusán küldöttként vett részt, ahol beválasztották a Magyarok Világszövetsége plénumába. Ugyanebben az évben főszerkesztő-helyettese lett a Miskolcon kiadott Holnap című folyóiratnak. 1997-ben három évre a Tokaji Írótábor kuratóriumának elnökévé választották.

 

Kitüntették 1997-ben a Magyar Köztársaság elnökének arany emlékérmével, 2004-ben József Attila-díjjal, 2017-ben átvehette a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét, emellett több szlovákiai elismerést is kapott.

 

2016-ban portréfilm készült Gál Sándorról Vizi Mária rendezésében, 2017-ben az MMA Kiadó adta ki Márkus Béla monográfiáját a szlovákiai költőről.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?