I. János Károly volt spanyol király több mint 678 ezer eurót fizetett be az adóhatóságnak

I. János Károly

I. János Károly volt spanyol király önkéntes adóbevallást nyújtott be és több mint 678 ezer eurót fizetett be a spanyol adóhatóságnak - tájékoztatta Javier Sánchez-Junco ügyvéd a spanyol sajtót szerdán.

A rövid közlemény arra nem tért ki, hogy mikori adóhátralékot rendezett ezzel a 82 éves egykori uralkodó, aki 2014 júniusában adta át a trónt fiának, VI. Fülöpnek, ezzel elveszítve a büntethetetlenség kiváltságát.

Miután az ügyészség a nyáron vizsgálatot indított ellene korrupció gyanújával, idén augusztusban titokban elhagyta az országot, és azóta az Egyesült Arab Emírségekben tartózkodik.

A spanyol sajtó úgy tudja, az adótartozás rendezése egy másik üggyel van összefüggésben, miszerint I. János Károly és több családtagja ismeretlen eredetű bankkártyákat használt 2016 és 2018 között.

Az így elköltött pénz a feltételezések szerint Allen Sanginés-Krause mexikói üzletembertől származhat, aki azonban az ügyészségen tagadta, hogy közvetlenül pénzt utalt volna a volt királynak. Azt azonban elismerte, hogy ajándékként 100 ezer euró értékben fizetett különböző utazásokat I. János Károlynak, és több részletben összesen 270 ezer eurót utalt át az uralkodó bizalmasának, Nicolás Murga Mendozának egy versenyló megvásárlására és edzési költségeire.

I. János Károly után egy pénzmosásról szóló titkosszolgálati jelentéssel összefüggésben is vizsgálatot folytat az ügyészség. A sajtó tudni véli, hogy egy Jersey-szigetén vezetett titkos számlán 10 millió eurós vagyont rejtegethet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?