Megvitatják Sulík tervét a szakértők, de nem helyeslik az erők megosztását

Richard Sulík
Pozsony |

Kész megvitatni Richard Sulík gazdasági miniszter (SaS) járványellenes tervét a szakértői konzílium. A konzílium deklarálta, nyitott a párbeszédre és az együttműködésre, azt azonban nem tartják hatékonynak a szakemberek, hogy Sulík olyan időszakban osztja meg az erőket, amikor össze kell fogni a világjárvány elleni küzdelemben. A tanács emlékeztet a járványellenes intézkedéseket tartalmazó javaslatára.

A tanács tagjai azt javasolják, hogy egy regionális jelzőrendszer alapján szigorítsák vagy enyhítsék az intézkedéseket.

A javaslat négyszintű skálát használ, amit az országos és a regionális helyzet alapján határoznak meg, és zöld, sárga, narancssárga és piros színnel jelölnek. Az utolsó, negyedik skálánál négyféle vörös fokozatot használnak. Az intézkedéseket az egyes skálákra vonatkozó javaslatok alapján határozzák meg.

A járványügyi helyzetet országos szinten kell értékelni a hét nap alatt regisztrált új fertőzések, valamint a kórházban kezelt betegek száma alapján. A regionális helyzetet járási szinten értékelik a 14 napos előfordulási gyakoriság, a kórházi kezelésre szoruló betegek száma, a hétnapos fertőzési tendenciája alapján az illetékes regionális közegészségügyi hivatalok munkatársai.

Kapcsolódó cikkünk

Igor Matovič (OĽaNO) miniszterelnök hétfőn azt mondta, Sulík először a szakértőknek mutassa be a tervét, és ha a szakemberek jóváhagyják, a tervet a központi válságstáb ülésén is megvitatják. A Marek Krajčí (OĽaNO) egészségügyi miniszter által kidolgozott jelzőrendszer szintén megvitatásra vár. „Ma szerettük volna bemutatni, de mivel állandó a káosz, először hadd mutassa be a tervét Sulík, és válasszák ki azt a tervet a szakértők, amely szerint el fogunk járni” – mondta hétfőn Krajčí.

Az SaS új, Egészségügyi szemafor nevű járványügyi terve figyelembe veszi a régiók helyzetét. Az egész országra, és bizonyos körzetekre vonatkozó intézkedéseket, szabályokat és ajánlásokat említ, foglalkozik a tesztelési tervvel, kitér a határokon átnyúló rendszerre és a bezárt vagy korlátozottan működő vállalkozások kompenzálására.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?