Sulík tervez, Matovič végez

Sulík
Pozsony |

Richard Sulík gazdasági miniszter saját bevallása szerint példásan elvégezte Igor Matovič kormányfőtől kapott „házi feladatát”, és hétfő reggel bemutatta járványkezelési tervét, mely regionális alapokon határozná meg a nyitás mértékét. Matovič szerint azonban az SaS elnökének terve egyenes út a pokolba.

Sulík a tervét „Egészségügyi szemafornak” nevezte el – a húszoldalas dokumentum alapgondolata, hogy a korlátozó intézkedések nem lehetnek országosak, csak regionálisak. „Nem látjuk értelmét, hogy azokat a kemény intézkedéseket, melyeket Varannóban kell bevezetni, Losoncon vagy Nagykürtösön is bevezessük” - magyarázta az SaS elnöke, aki szerint az elfogadott intézkedéseknek egyszerűeknek, érthetőknek, és kiszámíthatóknak kell lenniük.
A terv hét részből áll, az első az országos, általános intézkedéseket tárgyalja. Sulík kötelező beltéri maszkhasználatot javasol, és a 65 év feletti lakosoknak ingyen biztosítana havi 15 maszkot – ezeket a Szlovák Posta kézbesítené az időseknek. Az általános intézkedések közé tartozik a távolságtartás, a kötelező kézfertőtlenítés a közösségi terekbe való belépés előtt és a mobilitás csökkentése is – ezzel az intézkedéssel megszűnne az ingyenes vonatozás lehetősége, és javasolt a tömegközlekedés használatának korlátozása is. 

Járványindex

Míg az általános intézkedések a már eddig is ismert javaslatokból indulnak ki, a specifikus intézkedések már jóval árnyaltabbak. Sulík terve 36 körzetre osztaná fel az országot, a regionális közegészségügyi hivatalok szerint. Minden körzet egy járványügyi indexszámot kapna, mely megállapítaná, mennyire súlyos a vírushelyzet a régióban. Az indexet négy kockázati mutató alapján számolnák ki, a módszertan a cseh járványkezelési rendszeren alapul. Az első tényező az incidencia az összlakosságban, azaz 100 ezer főre hány új fertőzött jutott az elmúlt 14 napban. A második tényező a 65 év felettiek közti új betegek számát mutatná 100 ezer lakosra. A harmadik tényező az új fertőzöttek számának emelkedését mutatná, hétközi bontásban. A negyedik tényező pedig az egy héten elvégzett tesztek átlagos pozitivitásával járulna hozzá az összpontszámhoz – a PCR- és antigéntesztek pozitivitása súlyozva befolyásolná a mutatót. 

A négy tényező egy 0–100 értékű indexszámot adna ki, ez alapján színeznék az egyes régiókat. A zöld sávba a 20-as index alatti körzetek tartoznának, a narancssárgába a 21–39, a vörösbe a 40–64, a feketébe pedig a 65–100-as indexszámmal rendelkező régiók. A szomszédos körzetek között legfeljebb egysávnyi különbség lehet, a sötétebb sáv a meghatározó. Az egészségügyi minisztérium minden héten, péntek délután állapítaná meg a sávokat, a szemafor alapján összeállított intézkedéscsomagok pedig a következő hét hétfőjén lépnének érvénybe.

Színes térkép

Az egyes sávok között komoly különbségek vannak, a zöld és a narancs sáv pedig viszonylag nagy szabadságot biztosít – a fekete sáv ugyanakkor egészségügyi veszélyhelyzet kihirdetését jelenti, és kijárási tilalommal jár. A tömeges akciókat kizárólag a fekete sáv tiltja, de még a zöld sávban is csupán a terem kapacitásának felében lehetségesek a beltéri rendezvények. A terv egyelőre zárva tartaná az egyetemeket, ám a zöld és a narancs sávban még működnének az iskolák, és az óvodák, és az alsó tagozatok még a fekete sávban sem zárnának be.

Hasonlóan, a fekete sávba tartozó körzetekben tiltanák meg a kulturális és sportrendezvényeken a nézők részvételét, és az éttermeknek is csak ezekben a körzetekben kellene átállniuk kiszállításra, vagy ablakos árusításra.

Az SaS számításai szerint jelen pillanatban egy fekete (Varannó) és két zöld (Losonc és Nagykürtös) körzet van az országban, a többi narancssárga (például Közép-Szlovákia nagy része, Pozsony és környéke), vagy vörös (például Komárom, Dunaszerdahely, Kassa és környéke, Bodrogköz). 

Mikulec

Tesztelés és határok

A tervezet kitér a tesztelésre is, és pontosan megállapítja, kit, mikor és hogyan kell tesztelni, illetve azt is, milyen módon kell lebonyolítani a kontaktuskutatást – ezzel kapcsolatban egy cellainformációkon alapuló, automatizált rendszert vezetnének be, mely tesztelésre felszólító SMS-t küld azoknak a telefonjára, akik kritikusan közel voltak egy fertőzötthöz 15 percnél hosz-szabb ideig. 

Sulíkék szigorítanák a határellenőrzést is – ennek szerintük a jelenlegi vörös-zöld országbesoroláson kell alapulnia. Az országba a szlovák és az uniós állampolgárok csak 72 óránál nem régebbi, negatív teszttel léphetnének be, kivételt csak az ingázók, a teherautó-sofőrök, az egészségügyi dolgozók és a külföldi diákok kapnának. A terv ugyanakkor szorgalmazná és támogatná a tesztelési pontokat a kiválasztott határátkelőkön. 

Sulíkék terve számol a korlátozó intézkedések gazdasági hatásaitól szenvedő vállalatok és szolgáltatók kártalanításával is – ennek fő eszköze egy átfogó kárpótlási törvény, illetve a dotációk célzott megállapítása lenne. 

Krajčí terve

Azt egyelőre nem tudni, mi lesz a terv sorsa – a sajtóba kiszivárgott ugyanis az egészségügyi minisztérium hasonló terve is, ami szintén a szemaforrendszeren alapul. Ezt a tervet hétfőn vitatta volna meg a központi válságstáb, ám Marek Krajčí (OĽaNO) végül levetette a napirendről, mondván, esélyt akar adni Richard Sulíkéknak tervük bemutatására. A tervnek elmondása szerint végig kell futnia a járványügyi bizottságon, és csak úgy kerülhet majd a válságstáb elé.

A miniszter a válságstáb ülése előtt azt mondta a sajtónak, hogy a kiszivárgott változat nem a végleges terv, mert folyamatosan alakítják. A regionális, szemafor alapú tervezet egyébként is csak akkor léphet életbe, ha teljesülnek országos kritériumok – például, hogy 2000 embernél kevesebb Covid-beteg legyen a kórházakban, és a napi átlagos esetszám 7 napig 750 alá essen. 

Matovic

Út a pokolba

Igor Matovič miniszterelnök, aki már régóta komoly politikai harcot vív Richard Sulíkkal, ugyanakkor távolról sem volt elégedett az SaS anyagával. Szerinte a terv egyáltalán nem válasz arra, amit feladatként Sulíkra osztott – ez pedig az a kérdés, hogy lehet levinni az új esetszámot 750 alá. „A terv teljesen figyelmen kívül hagyja, hány betegünk van a kórházakban, mennyi a pozitív esetek száma országszerte, hány halottunk van, hogy keleten apokalipszis van. Csak az a fontos, hogy Pozsonyban, a kedvenc kávézónkban elszívhassunk egy szivarocskát. Ez gyerekes és felelőtlen” – mondta a miniszterelnök. „Ez a terv a pokolba vezető út. Nem oszthatjuk az országot 36 önálló városállamra” – tette hozzá azzal, hogy Szlovákia kórházai egy „organizmust” alkotnak, így nem lehet úgy tekinteni az országra, mint 36 kis homokozóra, ahol mindenki sajátos kis szabályok szerint játszik.

A tervet Sulík koalíciós kollégája, Veronika Remišová (Za ľudí) is bírálta. Elmondása szerint a kormánypártoknak most nem azon kéne veszekedniük, kinek van szebb terve több színnel, hanem közös tervet kellene kidolgozniuk. Remišová hozzátette: az SaS terve lassan reagál a változásokra, hiszen az indexszámokat megállapító négy paraméter közül három is nagy időeltolódást feltételez, így ha valamelyik régióban lokális fertőzésgóc jön létre, a szemafor csak egy héttel később állítódik át. 
Zuzana Čaputová államfő ennél optimistábban reagált a kialakult helyzetre. „Mindenkit nagyra értékelek, aki konstruktívan áll hozzá a koronavírus-válság megoldásához. Nagyra értékelem tehát a gazdasági és az egészségügyi miniszter hozzáállását is, mert ebben a helyzetben szükségünk van részletes és hosszú távú tervekre. Értékelni kell a tudósokat is, akik segítettek a két miniszternek. Jobb két terv, mint egy sem – és a legjobb egy közös terv. Ezért kell most dolgozni” – írta az államfő a Facebookon. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?