Mozdonyvezetőket és jegykezelőket keres a ZSSK

RegioJet
Dunaszerdahely |

Az év végéig hatvan új alkalmazottat vesz fel a Szlovák Vasúttársaság (ZSSK) a déli vasúti vonal kiszolgálására, amelyen december közepétől az Osztrák Szövetségi Vasutakkal (ÖBB) közösen váltják fel a RegioJetet.

Szűk két hónap múlva elbúcsúzhatnak a Csallóközből a fővárosba ingázók a cseh magán közlekedési vállalat sárga szerelvényeitől. December 13-ig szól ugyanis a RegioJet megbízása. A nemzetközi versenypályázat körüli bonyodalmak miatt a közlekedési minisztérium döntése alapján ideiglenesen a ZSSK és az ÖBB gondoskodik majd az utasszállításról a szakaszon. A két vállalat 2023-ig jár Pozsony Dunaszerdahely és Komárom között, vagyis addig, amíg a már kihirdetett új versenypályázat nyertese átveszi a megbízást.

Tomáš Kováč a ZSSK szóvivője lapunknak elmondta, hogy folyamatban van a szállítás átvételének előkészítése. A ZSSK partnerszerződés értelmében együttműködik az ÖBB-vel. „Az ÖBB négy gázolaj meghajtású mozdonya húzza majd a ZSSK felújított vasúti kocsijait.

Az osztrák szerelvények kiegészítve a ZSSK vagonjaival képezik majd a közlekedés vázát” – közölte a szóvivő.

A vasúttársaság a jelenleg Poprád és Tátralomnic, illetve Poprád és Ólubló között járó vagonokat helyezi át a déli vonalra. A szerelvények már megvannak, de a kiszolgáló személyzetet még keresik. A közösségi portálon is toboroznak mozdonyvezetőket és jegyellenőröket. Tomáš Kováč közölte, hogy az év végéig mintegy hatvan új alkalmazottat vennének fel. A két társaság ugyan egyeztetett a RegioJettel, de a nem formális tárgyalás során inkább csak az aktuális helyzetről beszéltek, a munkások átvételéről nem.

Hogy milyen változásra készüljenek a Komárom és a főváros között a déli vasúti vonalon ingázó utasok? A ZSSK legalább olyan minőséget ígér, amilyet a RegioJet nyújtott az utasoknak, és fejlesztenék is a szolgáltatásokat. A szóvivő megjegyezte, hogy egy vasúttársassaság sem kínált jobb vonatokat a vonalra, a ZSSK és az ÖBB ajánlata volt a legolcsóbb és a legjobb.

„Kényelmes utazást kínálunk majd az ingázóknak. A vagonok mintegy fele modern és légkondicionált, minden szerelvényben lesz ilyen, de átlagosabb felszereltségű, légkondicionáló nélküli vasúti kocsi is” – folytatta a szóvivő, aki egy példával is szemléltette a különbséget: a jobb minőséget a Pozsony és Bécs, az alacsonyabb komfortot a Pozsony és Nagyszombat közötti járó vonatok jelentik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?