A napokban ismertté válhat az új belügyminiszter neve

Pellegrini
Pozsony |

Peter Pellegrini kormányfő bízik benne, hogy már a napokban kiderülhet az új belügyminiszter neve. 

Üdvözölné, ha a belügyminisztérium élére minél előbb kineveznék az új tárcavezetőt. Amíg ez nem történik meg, mindent megtesz azért, hogy a tárca problémamentesen működjön. Pellegrini, aki Tomáš Drucker távozása után átmenetileg betölti a belügyminiszteri tisztséget, erről keddi sajtótájékoztatóján beszélt.

Kapcsolódó cikkünk

A kormányfő utalt rá, hogy a Smer-SD párton belül folynak a tárgyalások és keresik a megfelelő jelöltet, de a felmerült nevekkel, például Denisa Saková államtitkárral kapcsolatban nem akart állást foglalni. Hozzátette: először a párton belül kell határozniuk, ezt követően jelentik majd be a döntést a nyilvánosságnak. Pellegrini szerint napokon belül megtalálhatják a megfelelő jelöltet.

A belügyminiszteri poszt azután ürült meg, hogy Tomáš Drucker hétfőn (4.16.) lemondott hivataláról. Drucker 26 napig állt a tárca élén. Tibor Gašpar rendőrfőkapitányt végül nem váltotta le, de a társadalmi megosztottságot sem akarta elmélyíteni, ezért inkább távozott posztjáról.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?