Koronavírus - Brazíliában már többen haltak meg, mint Olaszországban

koronavírus brazília

Brazíliában már többen haltak meg koronavírus-fertőzés következtében, mint Olaszországban. Helyi idő szerint csütörtökön 34 201 volt a halálos áldozatok száma. Eddig csaknem 615 ezer embert fertőzött meg a vírus.

A törvényhozók országszerte bírálták az ország radikális jobboldali elnökét, Jair Bolsonarót, aki nem bízik a közegészségügyi szakértők véleményében, és a gazdaságnak kárt okozó karanténintézkedések feloldását sürgeti.

A képviselők aggodalmukat fejezték ki amiatt is, hogy az elnök támogatói a hadsereg utcára rendelését, valamint a kongresszus és a legfelsőbb bíróság bezárását szorgalmazzák. Utóbbi vizsgálatot folytat az elnök ellen.

A parlamentben, főként a baloldali ellenzék több mint harminc javaslatot nyújtott be az elnök elleni alkotmányos vádeljárás megindítására. Politikusok szerint azonban nem fenyeget az államfő lemondatásának veszélye, mert elegendő támogatása van a törvényhozásban. Sokan viszont amiatt aggódnak, hogy a belpolitikai vita eltereli a figyelmet a súlyosbodó egészségügyi válságról.

A képviselőház elnöke, aki a vádeljárási javaslat befogadásáról dönt, kijelentette, hogy Brazíliának előbb a koronavírus-járvány ellen kell harcolnia,  ezért "nem akar olajat önteni a tűzre".

Ezt a véleményt osztja Felipe Rigoni centrista képviselő is, aki szerint az állandó konfrontáció eltereli a figyelmet a súlyos egészségügyi gondokról és a gazdasági válságról.

Befektetési bankok előrejelzései szerint a gazdaság csökkenése idén 7,7 százalékos lesz. A recesszió nagysága és a járvány kezelése miatt a befektetők több mint 31 milliárd dollárt (9429 milliárd forint) vontak ki az országból a központi bank adatai szerint.

Tabata Amaral centrista képviselő szerint amennyiben a recesszió és a Bolsonaro elleni vizsgálat elég súlyos lesz az elnök támogatottságának felőrléséhez, elképzelhető, hogy a kongresszus hajlani fog az alkotmányos vádeljárásra.

"Most az elnöknek ideológiai háborúra van szüksége, hogy hatalomban maradhasson, naponta új válságok és új ellenségek kreálásával, így az emberek nem látják, mi történik az orruk előtt" - monda a képviselő.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?