1,6 millió euróval kevesebb Somorja bevétele

1,6 millió euróval kevesebb Somorja bevétele
Somorja |

Jelentős takarékoskodásba kezdtek a felső-csallóközi városban, 20 százalékkal csökkentették a fizetéseket.

A koronavírus-válság miatt módosította az önkormányzat Somorja idei költségvetését. A válság és a gazdasági helyzet alakulásától függően később is korrigálhatják a büdzsét. Somorján eddig 23 300 eurót költöttek a járvány elleni védekezésre. Egyebek mellett folyamatosan fertőtlenítik a rendelőintézetet és a forgalmas helyeket, védőmaszkokat osztottak a lakosoknak, tájékoztató táblákat helyeztek ki a népszerű kirándulóhelyeken. Miután elfogadták a tavalyi év zárszámadását, a képviselők az idei költségvetésről tárgyaltak. A pénzügyi bizottság javaslata alapján 1,63 millió euróval csökkentették a büdzsét. Orosz Csaba polgármester lapunknak elmondta, hogy jelentős takarékoskodási intézkedéseket vezettek be, 20 százalékkal csökkentették a városi hivatal, illetve a város által fenntartott intézmények alkalmazottainak fizetését, megkurtították a szervezetek támogatását, leállították a beruházásokat.

„A jelenlegi helyzet kihat a város életére, úgy kellett módosítanunk a költségvetést, hogy ha bekövetkezik a prognosztizált, legrosszabb előrejelzés, ne ősszel kezdjünk kuporgatni. Ahol tudunk, ott spórolunk”

– részletezte a polgármester.

Orosz Csaba szerint a járványhelyzet alakulásától függően a következő hónapokban még többször módosíthatják a költségvetést. A korábban elkezdett beruházásokat, az Ambrózia idősotthon bővítésének befejezését, valamint a Korona felújítását nem érinti a moratórium, de a kerékpárút-hálózat kialakítását nem kezdik el idén.

„A kerékpárút építése nagy projekt, amelyre 2022-ig van időnk. Idén csak a közbeszerzési eljárást folytatnánk le, de a megvalósítással még várunk, pedig a pénz már a számlánkon van”

– jegyezte meg Orosz Csaba. Somorján tavaly 30 százalékkal emelték az adókat. A polgármester a lakosságtól befolyó szemétdíjból számít nagyobb bevételre, az ingatlanadó nagy részét azonban a vállalkozók fizetik be, itt nagyobb kiesés várható.

A Közegészségügyi Hivatal rendelete alapján a nyilvánosság nem vehetett részt a tűzoltóállomás nagytermében megtartott ülésen, videófelvétel készült a tárgyalásról, amely megtekinthető a város honlapján. Orosz Csaba ezzel kapcsolatban elmondta, ha elérhetők a műszaki feltételek, nem lát kivetnivalót abban, hogy a jövőben is készüljön felvétel az ülésről.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?