Premier League – Koronavírusos az Arsenal vezetőedzője

Mikel Arteta

Megfertőződött az újfajta koronavírussal (SARS-CoV-2) az Arsenal vezetőedzője – közölte az angol labdarúgó-bajnokság élvonalában szereplő londoni klub, hozzátéve, hogy Mikel Arteta már karanténba is került. Ez az első ismert koronavírusos fertőzés a Premier League-ben.

Az Arsenal csütörtök este bejelentette továbbá, hogy az egyesület első csapata játékosainak, több alkalmazottjának, az edzői stáb tagjainak is izolálniuk kell magukat.

A közleményben idézték Mikel Artetát, aki sajnálatának adott hangot. Mint írta, nem érezte jól magát, ezért végeztette el a koronavírus-tesztet, amely pozitív lett.

„Amint lehet, visszatérek a munkába” – tette hozzá.

Az egyelőre bizonytalan, hogy az Arsenal vezetőedzőjének megbetegedése milyen következményekkel lesz a Premier League-re, amelynek vezetői pénteken rendkívüli tanácskozást tartanak. A londoni klub legalább 14 napig - a vírus lappangási idejéig – nem játszhat mérkőzést. Az Arsenal szombaton a Brighton ellen lépett volna pályára idegenben.  

A csapatnak már a szerdai, Manchester City elleni rangadóját is el kellett halasztani, mert előzőleg a londoni klub több játékosa kapcsolatba került az Olimpiakosz görög csapat tulajdonosával, aki megfertőződött az újfajta koronavírussal.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?