Danko kalandjai a hülye Facebookkal

Andrej Danko

"Kiderült, milyen hülyeség az egész Facebook” – fakadt ki vasárnap Andrej Danko. De milyen úton jutott el ehhez a felismeréshez? 

Nehéz napok járnak mindenki kapitányára, Andrej Dankóra, aki – Ján Slota után szabadon – könnyen kivezetheti pártját a parlamentből. Az elmúlt hetekben több felmérés is a bejutási küszöb alatt, vagy annak környékén mérte a Szlovák Nemzeti Pártot, a pánik jelei pedig egyre jobban kiütköztek Dankón. Mivel a Smer is hasonló problémákkal küzd, a két párt kétségbeesett húzásra szánta el magát: Pellegriniék hirtelen előhozakodtak a 13. nyugdíj bevezetésével és a családi pótlék emelésével, Danko pedig ehhez hozzácsapta az autópálya-matricák eltörlésének zseniális ötletét. Mondván, ha ilyen lassan épülnek ebben az országban az autópályák, akkor minek fizessenek értük az emberek. Azt persze nem tette hozzá, hogy ha ez a bevétel is kiesik, a már meglévő utakhoz nem nagyon építenek többet, és a karbantartásra sem lesz pénz. De a választás előtt ilyen apróságokkal a Smer és az SNS nem foglalkozik.

Ám az ötlet kivitelezése nem megy gördülékenyen. Egyrészt az ellenzék egyhangúan választási korrupciót kiáltott, másrészt a koalíciós partner Híd sem akart részt venni ebben az ámokfutásban. Bugár kapott is hideget-meleget Ficótól is, Dankótól is, de a tényeken ez nem változtat: egyelőre nem sikerült elfogadni a parlamentben a „szociális csomagnak” nevezett időzített bombát, még úgy sem, hogy Kotlebáék ismét együtt szavaztak a Smerrel és az SNS-szel. A nyilvánosság felhördülése akkora volt, hogy Danko úgy érezhette: valamiképp legitimálnia kell a semmiből jött ötletet és meghirdetett egy szavazást a Facebookon. A törés pénteken állt be, amikor Danko a rá jellemző megfontoltsággal hirtelen bejelentette: a matricákat csak akkor törlik el, ha az emberek is ezt akarják. Az SNS oldalán meghirdetett szavazás egyszerű volt és vasárnap délutánig 18 ezren nyilvánítottak véleményt. 

Csakhogy az eredmény nem a Kapitány szája íze szerint alakult: a 18 ezerből ugyanis több mint 16 ezren a matricák megszüntetése ELLEN szavaztak. 

A várt legitimáció tehát nem érkezett meg, a házelnök száját pedig elhagyta a bevezetőben idézett mondat. 

A kommentáríró ilyenkor vakarja a fejét, ugyanis Dankónak ebben az esetben igaza van. A Facebook tényleg egy nagy hülyeség, ennél már csak az nagyobb, ha egy politikus itt akar szavazást indítani olyan kérdésekről, melyek eurómilliókba kerülnek az adófizetőknek. Az SNS elnöke eddig a következtetésig persze már nem jutott el, neki csak azért van baja a Facebookkal, mert nem egy neki tetsző eredmény született. Danko elfelejtette az egyik legősibb szabályt, mely úgy szól: „ismerd a közönséged”, és belefutott egy hatalmas pofonba. Mert a szlovák internetről sok mindent el lehet mondani, de azt nem, hogy Danko rajongói vannak rajta többségben. 

Miben bízott az SNS elnöke? Talán azt hitte, hogy ami bejött Igor Matovičnak, azt ő is meg tudja lépni? Vagy csak egy kifogást keresett, hogy kihátrálhasson egy eleve ostoba ötlet mögül? Ki tudja, ez örökre a Kapitány titka marad. A facebookos szavazás a matricákról csak egy újabb értelmetlen, átgondolatlan, rosszul kivitelezett és kapkodó ötlet volt az SNS szellemi műhelyéből. Reméljük, hogy egy ideig az utolsó. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?