Kevesebb pénzt költünk az üzletekben

vásárlás
Pozsony |

A közelgő gazdasági válságról szóló hírek a lakosság fogyasztásán is egyre jobban meglátszanak.

A Statisztikai Hivatal legfrissebb, kedden közzétett felmérése szerint a szlovákiai kiskereskedők összesített bevételei tavaly novemberben 4 százalékkal estek vissza az egy évvel korábbihoz képest.

„Ilyen látványos zuhanásra Szlovákiában 2010 óta nem volt példa, ami csak alátámasztja a korábbi előrejelzéseinket, amelyek szerint a lakosság a fenyegető gazdasági válság miatt visszafogja a kiadásait, több pénzt takarítva meg így a nehezebb időkre”

– nyilatkozta Ľubomír Koršňák, az UniCredit Bank elemzője.

Szerinte az elmúlt év elején még főként csak az élelmiszerüzleteknek csökkent a forgalma, az év vége felé azonban már az összes szegmensben csökkenést mértek.

„Nagyjából hasonló trendre számítunk az elkövetkező hónapokban is. A gazdaság fokozatos lassulása miatt rendkívül kicsi az esélye annak, hogy az elkövetkező időszakban még nőhet a vásárlási kedv”

– tette hozzá Koršňák. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?