Színek, illatok és ízek kavalkádja – Marrákes

Pozsonyból, Budapestről és Bécsből is közvetlen járatokkal repülhetünk az ország két leglátogatottabb településére, Casablancába és Marrákesbe. Míg az előbbi inkább nemzetközi, modern kereskedelmi központ, és az ország legnépesebb metropolisza, a Vörös Városnak is hívott Marrákes híd a múlt és jelen között, és ezt lépten-nyomon megtapasztalhatjuk.

Nagyjából 4 órás repülőút után a Menara nemzetközi repülőtér látványos, az arab építészet jegyeit hordozó épületében sorakozhatunk az országba való belépéshez. Ehhez vízum nem szükséges az EU-s állampolgároknak, csak a határőr néhány kérdésére kell válaszolnunk (mely hotelben szállunk meg, esetlegesen a visszaút igazolása), és újabb sorban állás után – ahol egy újabb határőr az előző határőr munkáját ellenőrzi az útlevelünkben – már a Marokkói Királyság földjére is léphetünk.

Az ország rohamosan zárkózik fel a 21. század technikai-technológiai színvonalához, de a mindennapi pénzügyek tekintetében még mindig a „készpénz a király”. Ezért érdemes némi készpénzt, marokkói dirhamot váltani már a repülőtéren (1 euró kb. 10,7 dirham), és ezzel felvértezve elindulni a városba valamely kínálkozó közlekedési eszközzel. A repteret menetrend szerinti buszjárat köti össze a várossal, ez a kalandosabb élményeket kedvelőknek javasolt. A sofőrrel egészen biztosan franciául vagy arabul fogunk tudni kommunikálni, és jegyünket megvásárolni. Ezután az is lehetséges, hogy a menetrendet szabadon értelmezve a buszjárat minél jobb kihasználtsága érdekében kicsit később indulunk el a város felé. A másik kínálkozó lehetőség a taxi, a sofőrök igazi piaci hangulatot varázsolnak a terminál előtt az utasokra vadászva. Fontos, hogy mindig kérdezzük meg, mennyi lesz a tarifa a célig, és itt sem muszáj elfogadni az első (ár)ajánlatot.

Aki nyaralása során szállodában szállna meg, kihagyja a marokkói út egyik legautentikusabb részét, a riádokat. Eredetileg a szó kertet jelent, azonban ma a hagyományos házakat érthetjük alatta, amelyek 2-3 szintesek, kifelé majdnem teljesen zártak, az ablakok a belső kertre nyílnak, ahol általában szökőkút vagy medence is található. Az ilyen szállások többnyire minden kényelemmel felszereltek, európai szemmel is modernek, a hagyomány szerint a vendéglátó is helyben tartózkodik, és az 5-6 szoba vendégei átmenetileg családtagokká válnak. Ezek a riádok a történelmi óváros, Medina területén találhatóak, amelyet még mindig körbevesz a régi városfal. Emiatt nagy részére autóval nem lehet behajtani, a közlekedés döntően gyalogszerrel vagy kerékpárral, motorbiciklivel lehetséges. Célszerű a szállásadók által biztosított reptéri transzfert igénybe venni, ha nem szeretnénk a vendégházunk keresése közben némi borravaló fejében útbaigazítást kérni – ugyanis az óvárosi címek nagy része a nyugati térképek által nem ismert vagy nem pontosan behatárolható, a 16–17. századi városszerkezet szerinti!

Az marrákesi óváros legismertebb része az UNESCO világörökségi helyszínek közé tartozó Dzsema El Fna tér. A tér egyik felét a 12. században épült Koutoubia mecset 77 méter magas minaretje uralja. A másik oldalon számos étterem és kávézó várja a vendégeket, akik legjobban akkor döntenek, ha a mindenhol kiépített tetőteraszokról csodálkoznak rá a tér nyüzsgő forgatagára. A tér standjain rengeteg helyi ételspecialitást kóstolhatunk meg, láthatunk kígyóbűvölőt, majmokat, berber muzsikusokat. A nyüzsgő sokadalomból az óváros zegzugos utcáiba juthatunk. Itt a hagyományos piacokon (szukh) kívül szinte mindenhol bazárokat, boltokat találhatunk. A kínálat elképzelhetetlenül széles és gazdag – érdemes a helyiek jellegzetes bőrpapucsát felpróbálnunk, és ha megtetszik, tisztes alku után – ami kötelező – megvásárolnunk. Ha eddig nem tudtuk, akkor az ezzel foglalkozó árusok lelkesen fogják elmesélni és bemutatni a helyben termő argánfa olajának előállítását és magát az olajat, amit mi főként kozmetikumokban ismerünk, de Marokkóban ezt ételekhez is fogyasztják.

A vásárlás után térjünk be egy helyi étterembe és kóstoljunk meg egy-két helyi jellegzetes ételt. A tajine egy kúp alakú cserépedény, és ez a gyűjtőneve az ebben készült ételeknek is. Van csak zöldséget tartalmazó, csirkehúsos, marhás, vegyes darált húsos is. A cserépbe halmozzák a hozzávalókat, fűszerezik, és 40-50 perc alatt készre párolják az egészet. Felszolgáláskor a tetőt leveszik, és elénk tárul a mennyi illatú színes étel. A másik, ki nem hagyható specialitás a harira leves, amely az arab világban sokfelé ismert lencseleves helyi változata, paradicsommal, cikóriával, babbal-hagymával és csicseriborsóval megbolondítva. Kenyérrel és csípős paprikás szósszal tálalják.

Marrákesben járva számos zseniális épületben fedezhetjük fel az arab építészet csodálatos stílusát. A szultán nagyvezírjének palotáján, a Bahián, a szád dinasztia mauzóleumában, az Artisanal központban – ahol helyi iparosok kínálják portékájukat alku nélküli, meglehetősen kedvező árakon – mind az aprólékos, részletgazdag, nonfiguratív díszítések köszönnek vissza. Ha a színek gazdagságára gondolunk, akkor az Yves Saint Laurent-múzeumba is látogassunk el, és jusson eszünkbe, hogy a tervező nem véletlenül mondhatta: „Marrákes tanította meg nekem a színeket.”