A komáromiak sem tudták megállítani az éllovast

komárom röplabda
Komárom |

A férfiröplabda-extraliga éllovasa, a Myjava együttese érkezett szerdán Komáromba. Az 5. forduló tévés mérkőzésén a hazai VK Spartak UJS sem tudta megállítani a lendületben lévő vendégeket.

Az összecsapásnak az volt a pikantériája, hogy a fiatal hazai játékosokból álló myjavai együttes eddigi négy mérkőzésén mindenkit legyőzött – Prievidza, Prešov, Svidník, Trenčín –, s nagy meglepetésre 12 ponttal, mindössze két játszmát veszítve, listavezetőként jött Komáromba. A Duna-parti gárda alaposan megerősítve, volt és jelenlegi válogatott játékosokkal soraiban mérsékelt esélyesként lépett pályára. A drámai ötjátszmás küzdelmet végül myjavaiak nyerték 3:2-re.

Már az első játszmában elmaradt a tapogatózás, erős szervák, jó labdafogadás, ötletes támadások egymást követték, elhúzni azonban egyik csapat sem tudott, és sokáig csak egy-egy pont volt a különbség. 15:14-es állás után a komáromiak kezdtek pontosabban játszani, és 21:17-re vezettek. Ez után viszont érthetetlenül kiestek a ritmusból, a myjavaiak 22:22-re egyenlítettek. Az első játszmalabdához azonban mégis a hazaiak jutottak 24:23-nál. Az addig kiválóan adogató Zaťko a szervát a hálóba ütötte. A komáromiak újabb játszmalabdát szereztek, de következő percekben a vendégek szinte nem vétettek hibát, és 28:26-ra ők nyerték a játszmát – 0:1.

A második szett egyértelműen a Duna-partiaké volt, ötletesen és pontosan játszottak, minden játékelemben felülmúlták a vendégeket, akik csak 9:9-ig tudták tartani a lépést a hazaiakkal, akik végül osztálykülönbséggel nyerték a játszmát 25:15-re – 1:1.

A harmadik játszma négyötöde is a komáromiak fölényét hozta, játékuk szervezett, pontos és hatékony volt, amit a részeredmények is tükröznek: 5:3, 11:8, 15:12, 20:17. A finisben azonban megint megbotlott Robin Pělucha vezetőedző legénysége. A vendégek 20:20-ra egyenlítettek, s kis léptekkel ugyan, de minden erejüket bevetve eljutottak a játszmalabdáig 23:24-nél. A fordulatban oroszlánrészt vállalt Matúš Konc, a mezőny legjobbja, aki vezeti a pontszerzők listáját a bajnokságban, és Komáromban is feltartóztathatatlanul játszott, s 25 pontot szerzett. A komáromiak a vendégek első játszmalabdáit még hárították, de a szett 28:26-tal ismét a Myjaváé lett – 1:2.

A negyedik játszma első fele teljesen kiegyenlített volt, 12:12-es állás után azonban már végig csak a komáromiak vezettek. Petráš szervái és leütései gyakran keltettek zavart az ellenfél oldalán, s Ogurčák játéka is ötletes és gyakran pontot érő volt, 11 pontjával ő volt a leghatékonyabb komáromi. A hazaiak magabiztosan nyerték a játszmát 25:19-re – 2:2.

A döntő, ötödik játszmában ismét akadozott a komáromiak játéka. A vendégek könnyen szereztek pontokat az elején kellemetlen támadó szerváikkal, s mikor a hazaiak kezdtek jobban koncentrálni, az állás már 2:6, illetve 4:8 volt. A rövidített döntő játszmában ez nehezen behozható hátrány, bár a komáromiaknak kétszer is sikerült két pontra megközelíteni a vendégeket (7:9, 8:10), de játszma 9:15-tel zárult – 2:3.

A komáromiak teljesítménye mindenképpen elismérést érdemel, mert a Duna-partiak színvonalas csatában maradtak alul, bár a játék képe alapján győzhettek is volna.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?