Itt a Booker-díj jelöltjeinek szűkített listája

dd
London |

Margaret Atwood és Salman Rushdie is szerepel a Booker-díjra jelölt hat szerző között. Korábban már mindkét író elnyerte a rangos brit irodalmi díjat.

 

Margaret Atwood A szolgálólány meséje című regényének jövő héten megjelenő folytatásával, a The Testaments (A végrendeletek) című regénnyel került a Booker-díj rövid listájára. A The Testaments története 15 évvel az eredeti regény vége után kezdődik. A 79 éves kanadai Atwood korábbi művei közül ötöt jelöltek Booker-díjra, köztük 33 évvel ezelőtt A szolgálólány meséjét is. A vak bérgyilkos 2000-ben el is nyerte a rangos elismerést.
Az új regényt szeptember 10-én éjféltől lehet megvásárolni. Aznap Atwood a londoni Nemzeti Színházban beszél majd a könyvről, az eseményt a világ számos mozijában meg lehet majd nézni.

Salman Rushdie idén Quichotte című könyvével szerepel a díjesélyesek között. Az éjfél gyermekeivel 1981-ben elnyerte a Booker-díjat, a díj alapításának 40. évfordulóján, 2008-ban pedig az addigi Booker-díjasok legjobbjának választották.
Augusztusban megjelent új regényét Miguel de Cervantes klasszikusa ihlette: a történet főszereplője egy idősödő utazó ügynök, aki Amerikát járja, hogy bizonyítsa, méltó egy tévésztár kezére. 
A Booker-díj szűkített listáján az egyetlen amerikai szerző az Illinoisból származó, Edinburgh-ban élő Lucy Ellmann, aki egy mondatban írta meg ezeroldalas Ducks, Newburyport című regényét. A mű narrátora egy ohiói háziasszony, aki múltjára, családjára és hazájára emlékezik, miközben a cseresznyés piték tetejét rácsozza. A zsűri egyik tagja, Joanna MacGregor „meghatározó műfaji regényként”, „a veszteség és bánat himnuszaként” méltatta.
A további három jelölt között van a nigériai származású, Amerikában élő Chigozie Obioma regénye, az An Orchestra of Minorities , a Londonban született, angol-nigériai Bernardine Evaristo nyolcadik regényével, a Girl, Woman, Otherrel, valamint Elif Shafak brit-török író 10 Minutes 38 Seconds in This Strange World című regényével.
    Az 50 ezer fonttal járó Booker-díj nyertesének nevét október 14-én jelentik be.
    Tavaly a belfasti származású Anna Burns kapta a díjat Milkman című regényéért, amely a felnőtté válással foglalkozik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?