83 éves Margaret Atwood kanadai költő és regényíró

83 éves Margaret Atwood kanadai költő és regényíró

Ma ünnepli születésnapját a közkedvelt kanadai író, Margaret Atwood, akinek többek közt A szolgálólány meséjét is köszönhetjük.

Margaret Atwood 1939. november 18-án született Ottawában. Már egyetemi évei alatt is publikált, főként verseket és különféle cikkeket írt. The Circle Game című versgyűjteményében nyíltan kiállt a természet mellett, és elítélte a materializmust. Irodalmi tekintélye fokozatosan nőtt, ahogy művei díjat díj után nyertek; műveiben gyakran megmutatkozik a feminista perspektíva, valamint a kanadai nemzetiség eszménye. Gyakori témája az identitás, a nyelv és a mítosz ereje, a klímaváltozás vagy a politikai erő és annak kihasználása. Műveiben sokszor elszakad a valóságtól, szívesen játszik fantasztikus vagy alternatív történelmi koncepciókkal. Költeményei többségét tündérmesék és mitológiai történetek ihlették, melyeknek gyermekkorától nagy rajongója.

Atwood írói pályája mellett egyetemi tanár is, bár saját elmondása szerint az jelentené számára a valódi sikert, ha ezzel felhagyhatna. Ő találta fel továbbá a LongPen eszközt, melynek célja, hogy hálózati összeköttetés segítségével távolról is le lehessen képezni a kézírást. A találmányt többek közt Conrad Black író is használta, amikor börtőnből dedikálta műveit a rajongóinak. Atwood nemegy művéből népszerű adaptáció készült, melyek közül a legelismertebb a többszörös Golden Globe-díjas A szolgálólány meséje.

(britannica)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?