Felületes a tanulók számítógépes tudása

Pozsony |

Tízből csupán négy gyerek képes probléma nélkül elkészíteni egy prezentációt vagy egy táblázatot a számítógépén – derül ki a Pontis Alapítvány megrendelésére készült felmérésből. A felzárkóztatásuk érdekében új programot tesztelnek.

A hátrányos helyzetű családok gyerekeinek csak 45%-a tud információkat keresni az interneten a házi feladatához, ami nem meglepő, hiszen ezen családok 41%-ának nincs is hozzáférése a világhálóhoz. A Focus ügynökség által áprilisban elvégzett felmérésben több mint 900 gyereket kérdeztek, akik közül több mint négyszázan élnek szociálisan hátrányos helyzetű családban, és több mint száz roma gyereket is megkérdeztek.

Inkább játszanak

Az eredményekből kitűnik, hogy a legnagyobb mértékben mindannyian inkább játszanak a számítógépen, illetve a közösségi oldalakon aktívak, viszont mindannyian más-más mértékben. A rendezett anyagi hátterű családokból érkező gyerekek kb. 80%-a probléma nélkül használja szórakozásra a számítógépet és az internetet, az információkereséssel, az e-mailek küldésével és a szövegírással sincs különösebb problémájuk. A szegényebb háztartásokban élő gyerekekre ugyanezek a kompetenciák kisebb mértékben jellemzőek: átlagosan 60%-uk játszik probléma nélkül a számítógépén vagy a telefonján és használja a közösségi oldalakat, viszont csak fele ennyien tudnak fájlokat letölteni és küldeni egymásnak az interneten vagy nyomtatót használni.

10-ből csak kettő

A roma gyerekek eredményei még rosszabbak. Egyedül alig több mint 10%-uk tud prezentációt összerakni, táblázatot vagy grafikont pedig 9%-uk képes készíteni. Ez összesítésben annyit jelent, hogy a megkérdezett roma gyerekek válaszai alapján elmondható: 10-ből csak ketten tudnak megbirkózni a kicsit nehezebb feladatokkal.

A szegényebb gyerekeknek csak 55%-a internetezik

Nagy eltérés mutatkozik a számítógéphez és internethez való hozzáférésben is. A felmérésben résztvevő, rendezett anyagiakkal bíró családok gyerekei 95%-ának van internet-hozzáférése, és ugyanennyien használnak okostelefont is, a szegényebb családokban ez az arány 55, a romáknál 47% körül mozog. A megkérdezett, szegényebb háztartásban élő gyerekek 41%-a állítja, digitális kompetenciái azért gyengék, mert nincs lehetőségük elsajátítani őket. Laptopja csupán a megkérdezett roma gyerekek 21%-ának van, míg nyomtatóval vagy szkennerrel egyáltalán nem rendelkeznek.

A szegényebb családok gyerekei közül minden ötödik állította, hogy nincs senki, aki meg tudná nekik tanítani a digitális eszközök használatát, és több mint 70%-uk elégedetlen számítógépes ismereteivel. Ezen készségek fejlesztése azért is fontos, mert az Európai Bizottság számításai szerint a jövőben 10-ből 9 munkahelyen lesz elvárás a digitális kompetencia. A Pontis Alapítvány új programjával próbálja felzárkóztatni a hátrányban lévőket egy hároméves, iskolán kívüli projekttel. A 11 és 15 év közötti gyerekeket mentorok segítik majd.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?