Megvan a szándék a rimaszombati stadion felújítására

rimaszombati fociakadémia
Rimaszombat |

A rimaszombati képviselő-testület szándéknyilatkozatot fogadott el a labdarúgóstadion felújításáról a szlovák szövetség stadionrekonstrukciós programjának keretén belül. A helyi III. ligás klub költségvetésének esetleges emeléséről rendkívüli testületi ülésen dönthetnek.

A rimaszombati képviselő-testület keddi ülésén egyhangúlag elfogadta a stadion felújítására vonatkozó szándéknyilatkozatot. A Szlovák Labdarúgó-szövetség a stadionfelújítási program keretében 750 000 eurós dotációt nyújtana Rimaszombat városának, de ennek feltétele, hogy az önkormányzat legalább 500 000 eurós önrésszel részt vesz a projektben. A felújított stadion a város tulajdonában marad.

A keddi ülésen jelenlévő 17 képviselő mindegyike megszavazta, hogy készüljön egy építészeti javaslat, amelyben az egyes munkálatok anyagi vonzata is fel lesz tüntetve, és ennek alapján szavaznak majd arról, mekkora önrésszel vágnak bele a projektbe. „Az ötszázezer euró önrész a minimum, de elhangzott olyan javaslat is, hogy fele-fele arányban, vagyis 750-750 ezer euróval szálljon be a szövetség, illetve a város. Az építészeti tanulmány alapján dönt majd erről a testület, de én már annak örülök, hogy ezt a szándéknyilatkozatot elfogadták, hiszen eleinte hallani sem akartak róla. Igyekeztem meggyőzni őket, hogy a stadiont úgyis fel kell újítani, és kár lenne veszni hagyni a szövetség felajánlását” – tájékoztatott Szántó István városi elöljáró, aki már fel is vette a kapcsolatot a szövetség illetékeseivel. A szövetség stadionfelújítási programja 2013-ban kezdődött, és 2022-ig tart.

Miroslav Bitala, a városi futballklub ügyvezetője üdvözölte a képviselő-testület döntését. Bitala korábban lapunknak elmondta, a klub a korábbi 158 000 euró helyett 140 000 eurót kapott erre az évre a várostól, s mivel a városi közterület-fenntartó vállalat költségvetését is csökkentették, ezért a klubnak fizetnie kell a busz használatáért is, amelyet korábban ingyen kapott meg. A sportvezető ezért azt szeretné, hogy a képviselők növeljék a futballklubnak nyújtott támogatást, ellenkező esetben az egyesület működése is veszélybe kerülhet.

A jelenleg a közép-szlovákiai III. liga második helyén álló felnőttcsapatnak a közép-szlovákiai szövetség közlönye szerint legkésőbb június 21-éig be kell adnia a nevezését a III. ligába. „A polgármester ezért rendkívüli testületi ülést fog összehívni, amelyen be kell mutatnom a rimaszombati futball koncepcióját. Bízom benne, hogy a képviselők pozitívan fognak viszonyulni a futballhoz, amit az is jelezhet, hogy a stadion felújítására is megvan részükről a szándék” – mondta Bitala.

A testületi ülésen a jégkorong-stadion felújítása is téma volt, a képviselők megbízták a városi hivatalt, hogy készítse el a jégcsarnok rekonstrukciójára vonatkozó közbeszerzési javaslatot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?