Újabb állami támogatás 
a napkollektorokra

Pozsony |

A Szlovák Innovációs és Energetikai Ügynökség (SIEA) március 19-én meghirdette a napkollektorokra folyósított támogatások idei első fordulóját, a másodikat március 26-ára tervezik. A Zöld energia a háztartásoknak II. projekt keretében ezúttal 800 ezer eurót osztanak szét a kérvényezők között.

 „Ebbe a támogatási fordulóba a Pozsony megyében élőkön kívül bárki jelentkezhet, aki napkollektort szeretne felszerelni az otthonában” – nyilatkozta Alexandra Velická, a SIEA vezérigazgatója, aki szerint a rendelkezésre álló összeg 457 igénylő számára elegendő. A SIEA idén húsz pályázati fordulót tervez, amelyek során minimum 12,1 millió eurót osztanak szét. Az állam a tényleges kiadások legfeljebb 50%-át téríti meg. A kérvényeket az energetikai ügynökséghez kell benyújtani, a nyomtatvány beszerezhető 
a www.zelenadomacnostiam.sk weboldalról. Itt található a program feltételeivel kapcsolatos részletes tájékoztató is. (mi, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?