A ficánkoló Danko

dank

Az elnökválasztás mellett érdemes a kormányzati politikára is figyelni. Az SNS továbbra is elefánt a porcelánboltban. 

Andrej Danko joggal érezheti, hogy mindent megtehet. A koalíció fenegyereke tör és zúz, a többiek pedig csendben nézik, majd összeseprik a cserepeket. Az SNS elnöke ezúttal is több fronton támad. Először a Smert fenyítette meg, mert Peter Kažimír továbbra is pénzügyminiszter, pedig a parlament már megválasztotta a jegybank elnökévé, az államfő pedig elvileg már márciustól kinevezhette volna. A kormányfővel és az érintett miniszterrel történt egyezség után végül június 1-jében egyeztek meg. Dankót itt két tény frusztrálhatja. Az egyik, hogy az általa jelölt jegybankalelnök fennakadt az államfő rostáján – ami logikus, hiszen szakmailag teljesen alkalmatlan volt. A másik, hogy Kažimírnak így továbbra is komoly befolyása lehet a költségvetés összeállítására és Danko új adótörvény-javaslatai elutasítására.

Danko nagy dobásnak tervezi az adócsökkentési projektet, ami egy gyorsan összefércelt demagóg csomag.

Ő is nézi a közvélemény-kutatásokat, feltehetően rendel is, ezekből pedig kiolvashatta, hogy pártjának kezdenie kell valamit, ha 2020-ban tényező akar maradni. Az újdonság az, hogy ezúttal nemcsak a nemzeti és szociális retorika mentén, hanem jobboldali húrokat is pengetve próbálkozik. A társasági adó csökkentése tipikus jobboldali agenda, az élelmiszerek áfájának mérséklése eddig a baloldal vesszőparipája volt.

Stabil gazdasági növekedés mellett az adócsökkentés népszerű és legitim célkitűzés, a probléma itt is a megvalósítás módja. Az adórendszerhez ugyanis a következmények felvázolása és áttanulmányozása után szoktak hozzányúlni, nem hasraütésszerűen. Ha az SNS nem létező gazdasági szakemberei kicsit utánaszámoltak volna, csomagjuk következményeként 1,35 milliárd eurós évi hiányt találnak: egy ekkora lyukat pedig valamivel be kell tömni. Hogy mivel? Ezzel adós maradt a párt. Danko talán azt hitte, a sajtótermékek áfájának csökkentésével elhallgattathatja a médiát – ha valóban így gondolta, az rajta kívül tanácsadóiról is sokat elárul…

Hogy ne unatkozzunk, pontosabban, hogy az oroszpárti szlovák választó is kapjon egy gumicsontot, jött a hétvégi hadügyi bejelentés. 

Danko és csapata kiugrik a koalícióból, ha a kormány elfogadja a szlovákiai katonai repterek modernizációjára felkínált amerikai csomagot. Értsd: az egyik szövetséges adna 100 millió dollárt egy védelmi beruházásra, mi viszont visszautasítjuk, „Szlovákiának van elég pénze” felkiáltással. Dankónak tökéletesen igaza van, Szlovákiának van elég pénze, a gond az, hogy a kormánypárti politikusok erre sokszor sajátjukként tekintenek. Az SNS által az oktatási tárcából tudományos kutatás címszó alatt kitalicskázott milliókból máris fel lehetne újítani ezeket a repülőtereket. Így viszont jól jönne az amerikai támogatás. 

Nem mellékesen: Danko nem ilyen finnyás az uniós dotációkkal…

Az SNS akciói több célt követnek. A folyamatos mozgás a párt által kel-
tett botrányok túlharsogása mellett az új választókat célozza meg. A smeres és harabinista tábortól egészen a jobboldali szimpatizánsokig. A kérdés az, ilyen hitelességi deficittel milyen esélyei vannak a manővernek? 
Az elmúlt hetek felmérései alapján úgy tűnik, szerencsére nem nagyok.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?