Alkalmi edzőkkel nyertek a nyárasdi kezdők

Nyárasdi kezdők
Dunaszerdahely |

Két második hely (ifik, fiatalabb diákok) után harmadik nekifutásra nyárasdi elsőség került a krónikába a Dunaszerdahelyi Területi Futballszövetség elnökének serlegéért, a terembajnoki címért rendezett idei tornasorozat zárónapján. 
 

A kezdők (U11) seregszemléjével fejeződött be a csallóközi focielit megmérettetése, melyen a bajnokság öt csapata (Čenkovce, Holice, Janíky, Topoľníky, Malé Dvorníky) állt csatasorba. A körmérkőzéses rendszerben zajló mérkőzéseken a gólerős nyárasdi focistapalánták játszották a prímet, akik veretlenül szereztek elsőséget, terembajnoki címet. Még annak ellenére is, hogy a győztes alakulat edzője, Dorák Zsolt nélkül érkeztek a rendezvényre. 


„Kollégám sítúrára utazott diákjainkkal, ezért nincs jelen az erőpróbán. Két szülőt bízott meg a csapat irányításával” – szolgált magyarázattal Bohus Zsolt, a Nyárasdi Alapiskola igazgatója, aki elsősorban csemetéje, Gergely teljesítményét figyelte árgus szemmel. A nyárasdiak sikerrel vették az összes akadályt, tetszetős akciókból, távoli lövésekből mesterien profitálva nyolcszor rezdítették meg a jányokiakat képviselő nagymagyariak hálóját. A fiatalabb ifik vereségéért kamatostól visszaadták a kölcsönt riválisuknak. „A mieink teljesítményén meglátszott, hogy a keretből többen egy nappal korábban az U13-asok viadalán is akcióban voltak. Ma hiányzott a szikra, a végére elfáradtak” – magyarázta a szombaton villogók vasárnapi teljesítményét Lakatos Antal, a nagymagyari FC Roma edzője. 


A torna eminensének pöttömnyi játékosai hirtelen irányváltásokkal rázták le őrzőiket, zömmel begyakorolt figurából szerezték találataikat. Mondhatni vérükbe ivódott a labdakezelés. „Kollégámmal, Dórák Róberttel nem volt nehéz dolgunk, edző nélkül is jól elboldogultunk. Jó focistákat nevel nálunk a szakmailag kiválóan képzett tréner. Előnyére szolgál, hogy testnevelő szakos pedagógusként napi kapcsolatban van védenceivel. Jó érzés győztes csapattal rivaldafényben sütkérezni. Mi több, gyermekeink is részt vállaltak a sikerben. A kapus különdíját leszámítva minden megszerezhető trófeát begyűjtöttek a mieink” – fogalmazott Nagy Attila, az alkalmi edzőpáros egyik tagja. 
 

A terembajnok mezét viselte a rendezvény legjobb mezőnyjátékosa (Bohus Gergely) és gólkirálya (Érsek Béla). A csapatokat serleggel, focilabdával, oklevéllel, a játékosokat éremmel, a torna legjobbjait (kapus, mezőnyjátékos, góllövő) pedig különdíjjal jutalmazták a szervezők. 
 

Érdekes

A DUNASZERDAHELYI TERÜLETI SZÖVETSÉG VIII. TEREMTORNÁJA

Kezdők (U11), résztvevők: Holice, Janíky, Topoľníky, Čenkovce, Malé Dvorníky, Dunaszerdahely – körmérkőzések: Holice–Malé Dvorníky 3:2, g.: Pecsuk 2, Bugár, ill. ill. Bíró, Matus; Topoľníky–Čenkovce 11:1, g.: Bohus 5, Érsek 3, Truchlík 2, Frühwald, ill. Mikóczi; Janíky–M. Dvorníky 6:2, g.: Sléz 5, Horváth, ill. Bíró, Kosár; Holice–Topoľníky 2:5, g.: Pecsuk, Méri, ill. Érsek 4, Bohus; Janíky–Čenkovce 4:2, g.: Sléz 2, Botló 2, ill. Posvanc, Szikela; Topoľníky–M. Dvorníky 5:0, g.: Csölle, Bohus, Truchlík, Beluc, Érsek; Holice– Čenkovce 3:3, g.: Méri, Sebő, Pecsuk, ill. Mikóczi, Posvanc, Szikela; Janíky–Topoľníky 0:8, g.: Érsek 4, Bohus 2, Truchlík, Nagy; Čenkovce–M. Dvorníky 0:6, g.: Kosár 2, Ábrahám 2, Matus, Rácz; Janíky–Holice 2:5, g.: Danis, Sléz, ill. Bugár 2, Edmár 2, Pecsuk.
Végeredmény: 1. Topoľníky 12 (29:3), 2. Holice 7 (13:12), 3. Janíky 6 (12:17), 4. M. Dvorníky 3 (10:14), 5. Čenkovce 1 (6:24).
Díjazottak – legjobb kapus: Simon Béla (gellei); legjobb mezőnyjátékos: Bohus Gergely (nyárasdi); legjobb góllövő: Érsek Béla (nyárasdi) – 12 gól. ⋌(ái)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?