Csillag Lajos: Húsvét Hongkongban

Befejezés – első rész

Nem akarok felébredni.
Ez az első gondolatom, és ahogy kinyitom a szemem, rádöbbenek, hogy ezt megint elszúrtam. Nem az ébredéssel van a baj, azt hiszem, és még csak talán nem is azzal, hol ébredek. Teljesen mindegy.
Legutóbb a Sárkánykapukról álmodtam. Ott álltam a parton, távolról néztem a várost, a temérdek felhőkarcolót. A hozzám legközelebb álló épület közepén négy-öt emeletnyi nagyságú, négyzet alakú rés tátongott. Így építették az összes irodaházat. A tenger felől langyos szél fújt.
– Szét fogja fújni a csakráinkat – mondta egy férfihang a hátam mögül.
– Én nem hiszek az ilyen feng-shuis izékben – válaszoltam
– Akkor nem a legjobb helyet választottad arra, hogy ne higgy.
Megfordulok és apám áll velem szemben. Itt számítottam rá a legkevésbé, és bár sosem mondtam le arról, hogy egyszer egy tengerparton találkozzunk újra, pont úgy, mint a filmekben, ez a húzás mégsem vallott rá az emlékeim szerint.
– Ez milyen tengerpart? – kérdezem – Homokos vagy kavicsos?
– Homokos és kavicsos is – feleli, és elmosolyodik.
Elindul a víz mellett. Nem szólít, hogy tartsak vele, még csak nem is int. Mintha ennyire biztos lenne abban, hogy követni fogom. Ez nem az a nap, amikor kagylóhéjakat fogunk gyűjteni, vagy a vizes homokban szaladgáló rákokat nézzük. De alighogy erre gondolok, apám hirtelen megtorpan, és lehajol egy nagyobb fésűkagyló héjáért. Felém mutatja. Látom a gyöngyházfényű belsejét. Arra gondolok, hogy talán keresnem kellene a másik felét, és amikor megtalálom, elveszem apámtól, összeillesztem, a két héj pedig újra összezár, csak épp üresen.
– Nem tudom, meddig maradhatunk – mondja apám, mikor mellé érek. – Szerintem nincs sok időnk – teszi hozzá. Nem válaszolok, de azt hiszem, a hallgatásból így is kiérzi a csalódottságot.
– Talán egy-két dolgot megpróbálhatok elmagyarázni – feleli. – Mondjuk a Sárkánykapukat – jegyzi meg, és a felhőkarcolók felé mutat.
– Elég vicces lenne, ha azok pont a feng shui miatt lennének ott – mondom nevetve.
– A feng shui miatt van – válaszolja apám kissé komoran.
– Örülök, hogy fején találtam a szöget – jegyzem meg. – Szerintem ezzel most rengeteg időt megspóroltunk olyan dolgokra, amelyekről szívesebben beszélnék.
– Szerintem ez nagyon is fontos – mondja apám. – Ezen a parton sárkányok élnek, akiknek az útját nem szabad eltorlaszolni, ezért vannak ott azok a lyukak.
Apámnak igaza van. Senkinek az útját nem szabad eltorlaszolni, ha a tenger felé akar kirepülni. Csak az zavar, hogy fogalmam se volt arról, apám ebben tényleg hisz.
Most, hogy sokkal több időnk van, mint amire számítottunk, megint csak hallgatni tudok. Apám pedig ezúttal érzi, hogy ez a hallgatás nem a csalódottságból ered. Szeretnék leülni egy kőre, és megvárni, amíg apám kirepül a tenger fölé, vagy talán ha hátat fordítanék neki, és megint csak olyan dolgokra gondolnék, amelyek működéséről fogalmam sincs, azzal pedig még több időt nyernék.