R. Nagy Krisztián: Rezsi Papa Paprikáscsibézője

A kilencvenes évek végén Zebétömi Rezső helyi vállalkozó megörökölte nagyapja tyúkfarmját. A farmot az öreg egy életen át építette – tökéletesen működött, a csirkék szabadon mászkáltak, szaporodtak, bőséges adag tojást termeltek, lelegelték a gazt, ami dúsan nőtt, hiszen a tyúkszar és a tojáshéj fantasztikus, tápanyaggazdag talajt biztosítottak neki. Tökéletes ökoszisztéma.

Rezső okos ember volt, azonnal meglátta a farmban rejlő lehetőséget – Szószújfalu lakosságának nagy része jó munkásember a helyi répaüzemben, mind szerették a paprikás csibét nokedlivel, az olyan dolgos embernek való étek. Rezsőnek végtelen csirkehúshoz és tojáshoz volt hozzáférése, egy-egy adag paprikás csibe elkészítése csupán 20-30 fillérjébe került. 5 pengőért adta el. Az egész falu ráállt a paprikáscsibe-evésre, hiszen 5 pengő egy ebédért semmiség volt, a répaüzemben  termelt répákból és az erdőben fogott vagy útközben elütött nyúlból készített vadas 8-9 pengőből jött csak ki, nem számolva, hogy az egészet maguknak kellett megfőzniük.

Pont jókor nyílt meg Rezsi Papa Paprikáscsibézője, hiszen a következő években a répaüzem bevétele megcsappant: nem igazán vették többé a répát az emberek Szószújfalun, arról nem is beszélve, hogy a nyulak is jobban elszaporodtak ezidőtájt valamiért, és komoly károkat okoztak a répaföldeken. Az üzem kénytelen volt a munkások bérét lejjebb vinni, hogy működőképes maradjon, így az olcsó paprikás csibe hamarosan az egyetlen megfizethető étkezési lehetőség lett.

– Hát így megy ez! Jó, hogy Rezsi papa itt van, no! – mondották a falubeliek, és szerencsésnek érezték magukat, hiszen a szomszéd községben, ahol nem volt egy ilyen Zebétömi Rezső-féle jótét lélek, a lakosoknak magukra kellett főzniük és saját maguk után mosogatniuk. Szószújfaluban nem kellett ilyesmikkel vacakolni (Rezsi papa eldobható tányérokon, eldobható evőeszközökkel adta ki a paprikás csibéjét), ami jól jött, így maradt idő túlórázni a répaüzemben.

A sok felgyülemlő szemét odavonzotta a rókákat. A répaüzem vezetői nyilatkoztak a helyi újságban, kifejezve aggodalmukat a rókaszituáció miatt, hiszen a körzeti orvos nem győzőtt veszettség elleni oltásokat osztogatni. Zebétömi Rezső papa azonban megmondta, hogy a rókák jók, hisz megeszik a nyulakat, így azok nem dézsmálják meg a répát, az pedig, hogy a répaüzem vezetősége a rókák ellen kampányol, elgondolkodtató, maguk ellen beszélnek, csak azért, mert nem akarnak betegszabadságot fizetni a dolgozóiknak. Mindenki tapsolt, végre valaki, aki nem fél megmondani a véleményét az undok, nyerészkedő iparosokról!

A helyi élelmiszerboltok és éttermek bezártak, hiszen mindenki paprikás csibét evett. Rezsi papa bevezette a babakedvezményt, akik friss szószújfaluiakat szülnek, 4 pengőért vehetik a paprikás csirkét. Ez fontos volt, hiszen a répaüzemi munkahelyek egyre fogytak, és sokan átköltöztek a környező falvakba, ahol nem kellett veszett rókákat kerülgetniük. Ahogy fogyott a lakosság, úgy fogytak a kidobált csirkecsontok – a rókák pedig már hozzászoktak ehhez az étrendhez, így vadnyulak hajszolása helyett Rezső papa tyúkfarmját kezdték látogatni.

A következő tavasszal Zebétömi Rezső két új kukásautót adományozott a falunak. Mindenki dicsérte, mivel ez négy új kukás munkahelyet jelentett, és végre megszabadulhat Szószújfalu a szeméttől (és így a rókáktól). Ez a Rezsi papa igazi szent.

Szent volt, nem is vitás. Amikor felvetette egy falugyűlésen, hogy megvásárolná az önkormányzattól a csirketanyája és a répaföldek közötti útszéli erdőt-mezőt (ahol a vadnyulak élnek), mindenki éljenzett. Csirkefarm lesz belőlük, olcsóbb lesz a paprikás csibe, és azok a fránya réparongáló nyuszik is eltűnnek. Nem mintha szükség lett volna a közösség támogatására, ekkor már tizenkettedik éve Rezsi papa unokaöccse volt a falu polgármestere, így a jó öreg Rezső potom áron megkapta a területet.

Kivágta az erdőt, kiűzte a nyulakat, és nekiállt kibővíteni a csibefarmot. A nyúlpopuláció szétszéledt, sokan a répaföldekre költöztek, sokan a szomszéd falu kelbimbóültetvényeire (ennek a szomszéd község nyilván nem örült, de Rezső megmondta, csak irigykednek, hiszen náluk nincs olcsó paprikás csibe).

A nép alig várta, hogy eljöjjön a nagy nap, amikor Rezsi csökkenti végre a paprikás csibe árát, ahogy ígérte. Az öreg azonban türelemre intette a lakosságot, a csibefarm bővítése lassú és drága folyamat, de amikor elkészül, mindenkinek nagyon jó lesz.

– Na de mikor? – kérdezték páran, akiket rövidúton lehurrogtak a többiek. Ha nem tetszik, hogy épül-szépül a csibefarm, elmehetnek a szomszéd faluba kelbimbót legelni.

Így is tettek. Mint kiderült, a kelbimbó a szomszéd faluban egészen finom. Aztán amikor rájöttek, hogy van ott munka is, és nem kell paprikás csibét enni minden nap, maradtak.

– Felháborító – háborodott fel Szószújfalu maradék lakossága. – Ezek a semmirekellők nem tudják, milyen nemes dolog az egyszerűség, a napi paprikás csibe gyertyafény mellett, a túlóra a répaüzemben... Hadd menjenek, fütyülünk mi rájuk.

És fütyültek – legalábis próbáltak, de már jó húsz éve volt, hogy utoljára répát ettek, szóval nem igazán ment.
Sajnos nem is lehetett volna csak fütyülni rájuk. A paprikáscsibéző bejelentette, hogy a várva várt csökkentést Rezsi csak később tudja eszközölni, mert a gonosz Kelbimbófalu magához csábítja a község fiatalságát, így kisebb a keret az építésre. Kelbimbófalu, mivel már kezdtek beleunni ebbe az egészbe, bejelentette, hogy Rezső papa befoghatná végre a száját, mert ha ők nem vennék a répát, már réges-rég összeomlott volna Szószújfalu egyetlen iparága.

Hallatlan szemtelenség volt ilyet mondani. Olyannyira, hogy egy szószújfalui patrióta, Ruszlán Anton, azonnal feltankolta dédnagyapja hátsó kertben porosodó T-90-es tankját, és megindult vele a pofátlan község felé. Majd ő megtanítja nekik, mi a tisztelet, gondolta.

A legrövidebb út Ruszlán Anton hátsó kertje és Kelbimbófalu között átvezetett Rezsi papa tyúkföldjén, Antonnak azonban nem futotta elég üzemanyagra (a tank sokat fogyaszt), hogy hosszadalmas kerülőket tegyen, és eleve azért van a tank, hogy ne kelljen utakkal foglalkozni, így tehát végiggázolt mindenen, vérgőzös tekintetét a célon tartva.

Anton tankja ugyan lerobbant a répaföldek közepén, a kár azonban már megtörtént. Rezsi papa csirkéinek nagy részét összetaposta, a tojások széttörtek, a kerítések kidőltek, szabad utat hagyva a rókáknak, akik szerényen a maradék szárnyasállomány ritkításába fogtak.

Rezsi papa még a héten bejelentette, hogy a paprikás csibe árán emelni kell, és mindez a fránya Kelbimbófalu hibája. Akinek nem tetszik, főzzön magának vadast répából és vadnyúlból, mint régen.

A szószújfalusiak hevesen bólogattak, bizony régen is elvoltak nyúlból és répából készült vadason. Persze régen voltak nyulak, és a répaüzem is működött, és volt erdő, amiből lehetett fát szerezni a főzéshez, és voltak tányérjaik és evőeszközeik. Továbbá akkor még tudtak főzni, volt idejük is rá, mert nem kellett túlórázni és hetente kétszer veszettség elleni oltásra járni, illetve tartottak otthon fűszereket, amiket a boltból szereztek, ami akkoriban még létezett.

De régen is volt valahogy, most is lesz! Olyan még nem volt, hogy valahogy ne lett volna, mondogatták miközben lassan éhenhaltak.