A Híd összes képviselője támogatja az új kormányt

bugár fico dankosita
Pozsony |

Bugár Béla a mai sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a Híd mind a 14 parlamenti képviselője támogatásáról biztosította az új kormányt.

Bugár emlékeztetett, hogy az Országos Tanács hétfői nyilatkozatában volt egy mondat, mely arra vonatkozott, hogy az OT felhatalmazza az elnökséget a döntéshozatalra, ha új fejleményekre kerül sor.

Bugár szerint azzal, hogy Fico bejelentette, hajlandó lemondani, ez az új helyzet előállt, mivel a miniszterelnök erre korábban nem volt hajlandó.

Kapcsolódó cikkünk

A Híd elnöke azt is elmondta, hogy a párt összes parlamenti képviselője támogatja aláírásával az új kormányt.

Bugár áttételesen azt is bevallotta, hogy Žitňanská távozása része volt a koalíciós pártok alkujának, mely Fico lemondásával is számolt.

Bugár: Kiska egyetértett azzal, hogy Robert Fico pártja jelöljön kormányfőt

Bugár Béla szerint Andrej Kiska a kormánykoalíció vezetőivel  előző nap tartott találkozóján egyetértett azzal, hogy a Smer jelöljön kormányfőt a lemondását felajánlott miniszterelnök helyére.

Az, hogy a 2016-os parlamenti választás győztes pártja, aSmer jelölje az új kormányfőt, egyike volt azoknak a feltételeknek, amelyhez távozását kötötte a lemondását szerdán felajánlott Robert Fico miniszterelnök.

(dennikn, MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?