Az SaS és az OĽaNO felszólította Ficót, hogy váltsa le Kaliňákot és Gašpart

Kuciak
Pozsony |

Az SaS és az OĽaNO Ján Kuciak oknyomozó újságíró és barátnője meggyilkolása kapcsán felszólították Robert Fico (Smer-SD) kormányfőt, hogy legkésőbb keddig (március 6.) biztosítsa be Tibor Gašpar országos rendőrfőkapitány, illetve Robert Kaliňák (Smer-SD) belügyminiszter leváltását. Ezt Richard Sulík, az SaS elnöke közölte szerdán, a pozsonyi sajtótájékoztatón. 
 

Az kormányfőt egyúttal arra is felszólították, hogy fejezze be a kettős gyilkosságág kivizsgálásának irányítását, és hogy ezt bízza rá a büntetőeljárást végző szervekre.

„Ha ezt nem teszi meg, készen állunk megtenni a szükséges lépéseket. Fel fogjuk hívni erre a figyelmet, és minden rendes embert mozgósítani fogunk az országban. Egyszerűen az ügy túl messzire ment el. És legalább ennek a két úrnak azonnal el kell tűnnie a funkciójából” – hangsúlyozta Sulík.

A rendőrség vasárnap (február 25.) találta meg az Aktuality.sk újságírójának Ján Kuciaknak és barátnőjének a holttestét a galántai járásbeli Nagymácsédon (Veľká Mača, okres Galanta). Tibor Gašpar országos rendőrfőkapitány szerint nyilván szándékos kettős gyilkosságról van szó, amelynek indítéka összefügg az újságíró oknyomozó tevékenységével.  

Kapcsolódó cikkünk

Ľubomír Galko, a Nemzetbiztonsági Hivatalt (NBÚ) ellenőrző parlamenti bizottság elnöke közölte, hogy a hivatal elkezdte Viliam Jasaňnak, a kormányhivatalhoz tartozó kríziskezelő és állambiztonsági részleg elnökének az ellenőrzését.

„Megtesszük a megfelelő lépéseket, hogy kiderüljön, hol történt hiba, ha történt. Ami Trošková állami tanácsos asszonyt illeti, nagyon különleges esetről van szó. Nem rendelkezik az NBÚ biztonsági tanúsítványával. Az NBÚ első, második, harmadik és negyedik szintű biztonsági tanúsítványáról beszélek. A kérdést, hogy miért nem került sor ennek a tanúsítványnak a kiállítására, mindenki maga szerint megválaszolhatja“ – közölte Galko.  

Hozzátette: Összehívja az ellenőrző bizottságot az NBÚ tevékenységének az ellenőrzésére. „Arról beszéljünk, ki követett el hibát. Mert úgy tűnik, hogy az államnak azok a biztonsági szervei, amelyek a biztonsági tanúsítványok kiállítását végzik - csődöt mondtak. Nemcsak az NBÚ-ról fogunk beszélni, hanem azokról az intézményekről is, amelyek a háttéranyagokat készítik. Vagyis a katonai hírszerzésről, de még inkább a rendőrségről és a Szlovák Hírszerző Szolgálatról lesz szó. Egyelőre Viliam Jasaň esete alapján úgy látszik, hogy biztonsági tanúsítványt nem azok az emberek kapnak, akik teljesítik ennek törvény által megszabott feltételeit, hanem azok, akiknek ilyen tanúsítványra szükségük van” – jelentette ki Galko. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?