Nyaralást szervezünk

<p>Az internet megjelenésével szinte teljesen átalakultak a szokásaink, ma már számos dolgot el tudunk intézni a világhálón. Az egyik ilyen a nyaralás szervezése &ndash; repülőjegyet, szállást, egyéb szolgáltatásokat is foglalhatunk szinte pillanatok alatt. De nemcsak az árra, hanem a biztonságra is érdemes figyelnünk.</p>

Ha a tengerpartra vagy akár egy európai nagyvárosba szeretnénk utazni, akkor ma már nem kell feltétlenül felkeresnünk egy utazási irodát. Elég az internet, egy fizetésre alkalmas kártya, és percek alatt megvan minden, ezt követően nem kell mást tennünk, mint számolni a hátralévő napokat az indulásig.

 

Repülőjegy

Az első lépés a repülőjegy megtalálása. Ez ugyanis általában a legdrágább tétel, vagyis itt lehet a legnagyobb spórolást elérni. Ha megvan, melyik hónapban utaznánk, akkor érdemes a keresőkbe beállítani a +/- 3 napos opciót, ezzel a rendszer egy mátrix-táblázatban mutatja, hogy a választott napok környékén mikor a legolcsóbb a repülőjegy. Például lehet, hogy pénteki indulással 180 euró egy retúrjegy Párizsba, ha viszont csütörtöktől vasárnapig foglaljuk az utat, akkor csak 110 euró. Máris spóroltunk 70 eurót.

A repülőjegyeknél fontos figyelni arra is, melyik repülőtéren landol a választott járat. A fapados légitársaságok általában távolabbi repülőtereket használnak, így számolni kell a városba jutás költségével is. Szintén fontos tétel a feladott poggyász. A nemzeti légitársaságok általában olyan jegyárakat kínálnak, amelyek már tartalmaznak egy – általában 23 kilogrammos – poggyászt is, a fapadosoknál ezért külön kell fizetni, sokszor akár 50–100 eurót is (és ez csak a csomag ára). Ebből is látszik, hogy nem érdemes bedőlni annak a tévhitnek, hogy a fapados mindig olcsóbb – az esetek nagy részében a teljes költség a nemzeti légitársaságoknál kisebb, tehát olcsóbb így a jegy.

Meglepő, de az akciós ajánlatok ma már annyira kedvezőek, hogy azokat is utazásra csábítják, akik nem terveztek repülni – vagy nem oda akartak menni, ahová végül útnak indulnak. Az USA-ba például már 330 euróért is van akciós jegy, Ázsiába is találunk 400 eurótól repülőjegyet. Érdemes feliratkozni a hírlevelekre, folyamatosan figyelni az akciós ajánlatokat.

Szállás

Ha megvan a repülőjegy, akkor következhet a szálláskeresés. Ma már számos oldal létezik, ahol hotelt, sőt, akár privát lakást is tudunk foglalni. Szerencsére a nagy konkurenciaharc következményeként már nagyon kedvező áron tudunk szállást foglalni, fejenként és éjszakánként akár 50 euró alatt is találunk jó minőségű, négy- vagy ötcsillagos szállodát, reggelivel, a városközpontban. Ha megvan a választott hotel, akkor érdemes megnézni a szállásértékelő honlapokon, hogy mit írtak róla azok a vendégek, akik már jártak ott – lehet, hogy hiába ötcsillagos, nagyon rossz a minősége, de az is lehet, hogy egy négycsillagos hotel fantasztikus pihenést kínál a vendégeknek. Ha olyan foglalást csinált, ami lemondható (a legtöbb oldalon ingyen törölhető a foglalás), akkor indulás előtt két héttel még érdemes körülnézni újra az ajánlatok között, ilyenkor jelennek meg a potom árakon kínált szállodai szobák – a last minute ajánlatokban akár az eredeti ár feléért is foglalhatunk.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?