Nálunk is árulták a szalmonellás tejport

szalmonella

Szalmonellával fertőzött babatejpor került forgalomba több mint 83 országban, köztük Szlovákiában is. Az érintett termék az Amilk Bifido, a francia Lactalis cég gyártmánya.

A Lactalis szóvivője szerint minden érintett európai, ázsiai, latin-amerikai és afrikai országot értesítettek, hogy vonják vissza a termékeket. Az érintett családokat kárpótolják. A Lactalis az egyik legnagyobb a tejtermékek gyártásával foglalkozó cégek közül, 47 országban vannak gyárai, és csak Franciaországban 15 ezer embert alkalmaz. A cég szerint valószínűleg az okozta a bajt, hogy nem megfelelően újították fel az egyik észak-franciaországi gyárukat, amelyet a nyomozás idejére be is zártak.

A szlovákiai hatóságokhoz egyelőre nem érkezett olyan információ, amely szerint Szlovákia érintett lenne a Salmonella Agona gyanú miatti, a francia Lactalis cég által gyártott babatejpor visszahívásában – közölte a Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ), és hasonló tartalmú nyilatkozatot adott ki a magyar élelmiszerlánc-biztonsági hivatal is. Ám a szlovákiai és magyar hatóságok is azt javasolják a fogyasztóknak, legyenek körültekintők, és kísérjék figyelemmel a híradásokat.

A Lactalis egyes termékeihez Szlovákiában a Dr. Max gyógyszertáraiban lehetett hozzájutni, ez azonban már tavaly decemberben visszavonta az Amilk Bifido bébitápokat az üzleteiből. „Nem kizárt, hogy az Amilk Bifido is szalmonellával fertőzött, de ezt még nem sikerült bizonyítani. A szülőknek azonban azt ajánljuk, hogy a biztonság kedvéért ebből se adjanak a gyerekeiknek” – figyelmeztet Ján Mikas országos tiszti főorvos. „Információink szerint Szlovákiában a Lactalis termékeivel kapcsolatban eddig egyetlen szalmonellás megbetegedést sem regisztráltak” – nyilatkozta Zdenka Krížová, a Dr. Max PR-menedzsere, aki szerint az ügyfeleik az Amilk termékeket visszavihetik a Dr. Max gyógyszertáraiba, ahol visszakapják a pénzüket. (mi, SITA, TASR, MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?