Fico: ki fog elnézést kérni Kaliňáktól a hazugságok miatt?

Fico-Kaliňák
Pozsony |

Robert Kaliňák (Smer-SD) Szlovákia történetének legjobb belügyminisztere volt – jelentette ki ismét Robert Fico, a Smer-SD elnöke a Hospodárske noviny (HN) lapnak adott interjúban, hozzátéve: maximálisan megbízik a volt belügyminiszterben. A vietnámi állampolgár emberrablási ügyével kapcsolatban feltette a kérdést, hogy ki fog Kaliňáktól elnézést kérni mindazokért a hazugságokért, amelyek minden oldalról érik őt.

 

„Csak azt tudjuk, hogy a németek orra előtt elraboltak egy vietnámi vállalkozót, minden más nyomozás tárgya. Nem fogok úgy viselkedni, mint Andrej Kiska elnök úr és az ellenzék, akik rögtön mindent tudnak. Az én személyes véleményem ebben az esetben lényegtelen. Tudomásul vettem a német nyomozók megállapítását, miszerint a szlovák kormányt félrevezethették” – mondta Fico, hozzátéve: az ügyet célzatosan átpolitizálták.

Kiska állítását, miszerint Fico felhívta őt, hogy az akkori tanácsadóját, Quang le Hongot nevezze ki nagykövetté, a volt kormányfő pletykának minősítette. „Természetesen nem így történt. Ez csak pletyka” – fogalmazott.

Arra a kérdésre, hogyan akarja megakadályozni a pártja „politikai korrózióját”, Fico azt válaszolta, hogy a Smer-SD Szlovákia történetének legsikeresebb politikai alakzata. „Egyszerűen nem lehet mindig győzni. Ennek a pártnak 16 000 tagja van, és rendelkezik a megfelelő struktúrákkal is. Egymás után négy parlamenti választást nyertünk meg, és most az ötödik győzelemre készülünk. Miféle korrózióról beszél? Vegyük például a HZDS-t, amely 1991-ben alakult, nézze meg, hol volt 2002-ben? Gyakorlatilag sehol. Vegyük az SDKÚ-t, hasonló eset. Mi már húsz éve aktívan tevékenykedünk. Húsz évről beszélek. És még mindig itt vagyunk” – hangsúlyozta.
     

 

A választások utáni, esetleges együttműködésről más pártokkal Fico nem árult el konkrétumokat. Kifejezetten nem zárta ki az ĽSNS-t vagy a Sme rodina mozgalmat sem, mivel nem akar látatlanban kormányt alakítani. „Önök folyton valami Kotlebával foglalkoznak. Engem most a Smer-SD érdekel, a pozíciója és a preferenciái. Ha szélsőséges pártról van szó, szüntessük meg. Nem én vagyok a Legfelsőbb Bíróság, sem az Alkotmánybíróság. Mi állást foglaltunk a szlovák állammal összefüggésben, nem kell kifejtenem az álláspontomat a szlovák nemzeti felkeléssel, a fasizmussal, Tisóval és a holokauszttal kapcsolatban sem. Én vagyok az utolsó, akinek valami hasonló témában magyarázkodnia kellene. Az értékeim ezen a téren változatlanok, és eszerint fogok viselkedni is. De minek hangoztassak üres szólamokat?” – tette fel a kérdést.

Fico nem tekinti hátralépésnek, hogy kormányfőből képviselő lett. „Önként mondtam le a kormányfői tisztségről, szóval semmilyen visszaesésről vagy bukásról nincs szó. Úgy döntöttem, előnyben részesítem azt, hogy a kormánykoalíció pozitív és konstruktív ügyekkel foglalkozzon, tehát hogy új kormány és új kormányprogram szülessen, amelyet nem sújt az önpusztítás nyomása” – fejtette ki.

Az elnökválasztással kapcsolatban elmondta: a Smer-SD mindenképpen saját jelöltet állít. A hivatalos bejelentés szeptember első felében várható.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?