A pozsonyi repülőtér járatot indítana az Adriai-tengerhez

pozsonyi repülőtér
Pozsony |

A pozsonyi Milan R. Štefánik Repülőtér közvetlen járatot indítana a szlovák fővárosból az Adriai-tengerhez. Eddig még nem sikerült megegyezni egyik légitársasággal sem, de Jozef Pojedinec, az igazgatótanács elnöke azt állítja, folyamatban vannak a tárgyalások.

Korábban Pozsonyból volt egy járat a horvátországi Zárába. Pojedinec elmondása szerint nagyon örülnének, ha a tengerparti várost ismét fel tudnák venni az úti céljaik közé. Az Adriai-tengert nyaranta sok szlovákiai turista keresi fel, általában saját autóval, vagy autóbusszal utaznak. Néhány szlovák állampolgárnak lakása vagy apartmanháza is van Horvátországban, a közvetlen járatra tehát lenne igény.

„Ezért úgy döntöttünk, hogy igyekezni fogunk rábeszélni a közlekedési társaságokat ennek az úti célnak a felvételére. Sajnos a rendelkezésre álló rövid idő és a hagyományos légi társaságaink repülőgépeinek más vonalakon, más úti célokra való kihasználtsága miatt ez idén nem sikerült” – nyilatkozta Pojedinec, hozzátéve: bízik benne, hogy jövőre már sikerrel járnak. 

A repülőtér igyekezett feltámasztani a Pozsonyt Észak-Európával, például Norvégiával összekötő járatot is, de eddig ezen a téren sem jártak sikerrel. A légi társaságok Pojedinec elmondása szerint nagy gondot fordítanak a piac feltérképezésére és arra, hogy mekkora potenciál rejlik egy esetleges járatban. Az északi országok lakói azonban elsősorban a tengermelléki úti célokat kedvelik. „Sajnos mi nem számítunk olyan úti célnak, amely érdekes lenne az északi országok állampolgárai számára” – tette hozzá az igazgatótanács elnöke.

Pojedinec ugyanakkor kilátásba helyezte, hogy ősszel új járatok indulhatnak Pozsonyból. Egyelőre azonban nem akarta konkretizálni sem a légi társaságokat, sem a lehetséges úti célokat. Amint a repülőtér megegyezett és szerződést kötött a járatokról, nyilvánosságra hozzák azokat - ígérte.
 

Egyelőre két új vonal megnyitását jelentette be hivatalosan a pozsonyi repülőtér. Október 30-án indul a Wizz Air légi társaság új járata az ukrajnai Lvivbe, ugyanezen a napon a Ryanair társaság is új járatot indít a marokkói Marrákesbe.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?