Lezuhant orosz gép: kiemelték a parancsnok holttestét

Szocsi |

<p>Folytatódott a kutatás hétfőn az előző napon a Fekete-tengerbe zuhant Tu-154 típusú gép 84 utasa és 8 fős legénysége, valamint a feketedobozok után, a gép roncsának több darabját megtalálták 27 méteres mélységben.&nbsp;A búvárok a felszínre hozták a repülőgép parancsnokának holttestét is.</p>

A Szíriába tartó gép - fedélzetén katonákkal, a hadsereg Alekszandrov együttesével, újságírókkal és egy ismert segélymunkással - röviddel azután tűnt el vasárnap a radarképernyőről, hogy felszállt Szocsi repülőteréről. A hatóságok a katasztrófa okának megállapításán dolgoznak, a merénylet lehetősége az elsődleges információk szerint kizárható.

A gép darabjait 27 méteres mélységben találták meg, a parttól körülbelül 1,7 kilométernyire - mondta Rimma Csernova, a szocsi mentőszolgálatok szóvivője. Hozzátette: a búvárok a roncsok elhelyezkedésének és méreteinek a meghatározásán dolgoznak.

Az első roncsokat még vasárnap meglelték. Igor Konasenkov, a védelmi minisztérium szóvivője közölte, hogy a gép darabjai mintegy 500 méteres sugarú körzetben szóródtak szét.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerint terrorcselekmény nem szerepel a katasztrófa feltételezett okai között. A Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) szerint a baleset feltételezett okai között szerepel az "idegen test behatolása a hajtóműbe, az energiavesztést okozó, rossz minőségű üzemanyag..., pilótahiba, illetve a repülőgép műszaki meghibásodása".

Hétfő délutánig tizenegy holttestet találtak - közölte a hadsereg. Tízet közülük azonosításra Moszkvába vittek, a hozzátartozóktól már megkezdték a DNS-mintavételt. Egy rendvédelmi illetékes hétfő este közölte a TASZSZ orosz hírügynökséggel, hogy búvárok a felszínre hozták a repülőgép parancsnokának holttestét is.

"A törzs nagyobb darabjai között még egy holttestet találtak. A partra szállítás közben az egyenruháján lévő rangjelzésből állapították meg, hogy ő Roman Volkov, a gép parancsnoka" - mondta nevének elhallgatását kérő forrás. Hozzátette: további 70 emberi maradványt emeltek a felszínre.

[[{"type":"media","view_mode":"media_original","fid":"260200","attributes":{"alt":"","author":"SITA/AP-felvétel","class":"media-image","height":"3850","style":"width: 600px; height: 400px;","title":"Gyertyás megemlékezés Szocsiban","typeof":"foaf:Image","width":"5768"}}]]

Az abház mentőszolgálatok a sötétség beálltával felfüggesztették a kutatást. A mentésben részt vesznek az orosz parti őrség hajói is. A munkálatokat kedden folytatják.     A mentés területét 15 szektorra osztották fel, hétfő estig hét szektorban teljesen átvizsgálták a tengerfeneket - közölte a védelmi minisztérium sajtóosztálya.

Az orosz védelmi tárca hétfőn cáfolta azokat a névtelen forrásokra hivatkozó híreszteléseket, amelyek szerint egyes holttesteken mentőmellényeket találtak volna. "Ez kitaláció, nem felel meg a valóságnak" - közölte a tárca sajtószolgálata.

A gép a szíriai Latakia melletti hmejmimi orosz légitámaszpontra tartott, ahol az Alekszandrov együttes koncertet adott volna az ott szolgálatot teljesítő katonáknak. A moszkvai Cskalovszkij repülőtérről indult, majd a Szocsi Adler repülőterén leszállt, majd a felszállás után két perccel eltűnt.

Moszkvában hétfőn, a nemzeti gyász napján az Alekszandrov együttes próbaterménél több százan helyeztek el virágokat az elhunyt művészek emléke előtt tisztelegve.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?