Helycserés védekezés a keleti szárnyon

Varsó |

<p>Egy lengyel századot Romániába, egy román századot pedig Lengyelországba irányítanak a varsói NATO-csúcson született megegyezés értelmében.</p>

A szövetség keleti szárnyának megerősítésének keretében létrejött megegyezést Andrzej Duda lengyel és Klaus Iohannis román elnök jelentette be. Közös sajtóértekezleten értékelték a NATO-csúcstalálkozó eredményeit, például azt, hogy négy zászlóalj rotációs rendszerben fog állomásozni Lengyelországban és a balti államokban, valamint létrehoznak egy romániai és bulgáriai nemzetközi összetételű NATO-dandárt. Andrzej Duda úgy értékelte: a varsói csúcsértekezlet egyesek szerint egyenesen áttörés jellegű döntéseket hozott a keleti szárny megerősítését illetően. Elmondta: a döntések összhangban vannak azzal a nyilatkozattal, melyet  tavaly novemberben Bukarestben a kilenc kelet-közép-európai államfő részvételével megtartott  regionális találkozón elfogadtak.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?