Zajlik a kampány

Igor Matovič

Elkezdődött a választási kampány, és ez arra enged következtetni, hogy a gazdasági témák egyre inkább előtérbe kerülhetnek a közbeszédben. Elméletben. A gyakorlatban azonban csak azt fogjuk látni, hogy egyesek hogyan játszadoznak néhány elmélettel a képviselői fizetésekért folytatott tragikomikus küzdelemben. Eddig csak az vált nyilvánvalóvá, hogy bár Igor Matovič kormányzása alatt nem brillírozott a gazdasági reformok terén, a kampányban sokkal több teret kap annál, mint amennyit a jelenlegi preferenciái alapján megérdemelne.

A médiába azzal tört be, hogy a választási listát néhány perccel a határidő lejárta előtt adta le, majd megindultak a találgatások arról, hogy ki lesz a listavezető, bár az OĽaNO esetében ez jelentéktelen téma. Továbbá, a médiumokban főleg az rezonál(t), hogy micsoda kockázatot vállalt azzal, hogy egyedül ő hozott létre koalíciót, s ugyebár így több százalékot kell majd szereznie. Ha pártja önállóan indult volna, szinte biztosan bejutna a parlamentbe. Most mindenhonnan azt halljuk, mennyire inog alatta a talaj – miközben a gyakorlatban éppen ennek a húzásának köszönhetően most még több teret kap a sajtóban, ami ingyen reklám, s a bizonytalanokat arra ösztönözheti, hogy rá szavazzanak.

De hagyjuk Matovičot! Pár napja felpezsdült Szlovákiába, amikor az országba látogatott Volodimir Zelenszkij ukrán elnök. A NATO-csúcstalálkozó előtti európai körútja részeként állt meg Pozsonyban. Természetesen a Smer főnöke ebből az apropóból nem felejtette el hangoztatni, hogy Ukrajna NATO-csatlakozása ellentétes nemzeti érdekeinkkel. Bár érthető, Robert Ficónak miért kell ezt hangsúlyoznia a választókért folytatott harcban, lassan azt is tudatosíthatná, hogy Szlovákiának nemcsak katonai pajzsként, hanem gazdaságilag is szüksége van Ukrajnára.

Uniós tagságunknak köszönhetően a fejlett gazdasági világ részei vagyunk, miközben diákjaink mintegy 20 százaléka külföldre megy egyetemre, és sokan nem térnek vissza. Ez a fejlett országok közül – a miniállamok kivételével – a legmagasabb arány, és a kétkezi munkaerő elvándorlása sem kedvező. Ezeket az elvándorlásokat valahogyan pótolni kell. Különösen a Smer politikusainak, akik a nyugdíjak emelésével vásárolják meg az időseket, kellene végre megérteniük, hogy a társadalombiztosítási alapba is pénzt kell önteni. Amikor vége lesz a háborúnak, Ukrajnát újjá kell építeni. Ehhez pénzre lesz szükség, és nagyon valószínű, hogy az ukránok azt Nyugaton fogják keresni. Ezt jól tudják főleg azok a szlovákok, akik az Egyesült Királyságban vagy Írországban keresték a kenyerüket. Ha az ukránok néhány évre idejönnek majd dolgozni, az csak jót tenne az államháztartásunknak. Ódor Lajos miniszterelnöknek saját receptje van, és már idén enyhíteni akarja a Szlovákiából való tömeges elvándorlást: szerinte az egyik megoldás a hazai oktatás minőségének javítása.

A nyár a jól ismert Pohoda fesztivállal kezdődött. Mivel mindössze néhány hónapra vagyunk a parlamenti választásoktól, számos politikus megjelent a fesztiválon, és „menő” fotóik elárasztották a közösségi oldalakat. Végignézve, hogy ki mindenki volt ott Trencsénben, nem tudom eldönteni, hogy túl öreg vagyok-e a Pohodához, vagy épp ellenkezőleg, túl fiatal. Az viszont biztos, hogy többre lesz szükség, mint néhány stilizált Instagram-fotó a politikusoktól, hogy a fiatalokat Szlovákiában tartsák vagy a szavazóurnákhoz csalogassák.

A szerző a Trend gazdasági lap munkatársa

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?