Rászállnak a multikra

Brüsszel |

<p>Több ezer multinacionális céget érinthet a jövőben az a rendelkezés, aminek értelmében nyilatkozniuk kell majd nyereségükről és az általuk befizetett társasági adóról külön-külön minden uniós tagállamban.&nbsp;</p>

Az Európai Bizottság kedd este tette közzé a könyvelési irányelv módosítására tett javaslatát, arra kötelezve a globális szinten évi 750 millió eurónál nagyobb bevétellel rendelkező multinacionális cégeket, hogy éves bevallást készítsenek profitjukról minden egyes tagállamban. Az új javaslat, ami a tagállami adóhatóságok közötti információcseréről szóló indítvány kiegészítésének tekinthető, a társasági adómegkerülés elleni harcba illeszkedik, ami becslések szerint éves szinten 50–70 milliárd euró bevételtől fosztja meg a közösség tagállamait. A nyilvános bevallási kötelezettség minden Európában működő multinacionális cégre vonatkozik, a kis- és közepes méretű vállalkozásokra viszont nem. A nagyvállalatoknak az EU-n kívül fizetett összes társasági adót is be kellene vallaniuk a bizottság előterjesztése szerint. A munkaadók és az ipar legnagyobb európai szócsöve ugyanakkor úgy véli, hogy az Európai Bizottság túl messzire megy a nyilvános nyilatkozattételi kötelezettség előírásával. „A pénzügyi információk cégek által történő nyilvános bevallása az adóhatóságok szerepének aláásását kockáztatja” – jelentette ki Markus J. Beyrer, a Businesseurope főigazgatója. A javaslat értelmében a cégek által szolgáltatott információ öt éven át lesz elérhető a nyilvánosság számára. A cégeknek az üzleti forgalmukról, a foglalkoztatottak számáról és a tevékenységük jellegéről szóló információkat minden egyes országban publikálniuk kell majd, ahol üzleti tevékenységet folytatnak. A jelentési kötelezettség az adóparadicsomokra is vonatkozik majd. „Egyes multinacionális cégek manapság bonyolult adómegállapítások segítségével durván harmadával kevesebb adót fizetnek azoknál a vállalatoknál, amelyek csak egy országban tevékenykednek. Az átláthatóság növelésére irányuló javaslatunk javítani fogja a cégek elszámoltathatóságát, és elő fogja mozdítani a tisztességesebb versenyt a vállalatok között” – jelentette ki Jonathan Hill, tőkepiacokért felelős biztos. (TASR, MTI) 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?