Harabin ismét akcióban

Pozsony |

<p>A Legfelsőbb Bíróság Štefan Harabin vezette tanácsa megszüntette az összes ítéletet, amely alapján Ivan Maroš, az SPP egykori pénzügyi igazgatója börtönbe került.&nbsp;</p>

A férfit a Ducký-váltókkal, melyek értéke 350 millió cseh korona volt, hozták kapcsolatba. Az ügyben 2001-ben indult eljárás. Marošt a járási és kerületi bíróságok mellett a Legfelsőbb Bíróság és a Specializált Büntetőbíróság is elmarasztalta. Legutóbb 2013 novemberében 3 év, 2 hónap letöltendő börtönbüntetést kapott. Az ítélet ellen Maroš és az ügyészség is fellebbezett, az utóbbiról még nem döntött a bíróság. A Harabin vezette tanács a felmentő ítéletet azzal indokolta, hogy a bíróság bizonyítási eljárás és bizonyítékok nélkül elutasította Maroš fellebbezését. Valószínűleg az egész eljárás elölről kezdődik majd. A legfelsőbb Bíróság Harabin vezette tanácsa a közelmúltban több, közfelháborodást keltő döntést is hozott. Korrupció vádjában bűnösnek talált rendőröket és szexuális bűncselekmény miatt elítélt férfit is szabadlábra engedtek. (Denník N, ie)   
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?