Mandelára emlékeztek halála évfordulóján a Dél-afrikai Köztársaságban

Pretoria |

<p>Nelson Mandelára, a faji megkülönböztetésen alapuló apartheid-rendszer elleni küzdelem tavaly elhunyt élharcosára emlékeztek pénteken a Dél-afrikai Köztársaságban, a politikus halálának első évfordulóján.</p>

A hivatalos megemlékezés megnyitóján Ron Martin, az afrikai ország őslakosainak egyik vezetője kijelentette, Mandelának köszönhető, hogy a Dél-afrikai Köztársaság húsz éve demokratikus ország. Ezután Martin ősei szokása szerint egy antilopszarvba gyógyfüveket szórt, majd elégette azokat. A Mandela hatalmas szobra előtt, Pretoriában megrendezett eseményen ezután keresztény, hindu, muzulmán és zsidó imákat olvastak fel.     Mandela, akit a dél-afrikai állam első fekete bőrű elnökévé választottak, miután 1994-ben véget ért az elnyomó apartheid-rendszer, 95 éves korában, 2013. december 5-én hunyt el. Tiszteletére pénteken és a hét végén több helyszínen tartanak megemlékezéseket az egész országban. Emellett tömegek gyűltek össze a Dél-afrikai Köztársaság különböző pontjain, hogy három perc hét másodpercig folyamatosan kongassák a harangokat, megszólaltassák a szirénákat és a vuvuzelákat, majd további három perc néma csenddel emlékezzenek az elhunyt politikusra. Az összesen hat perc hét másodperc Mandela közhivatalban eltöltött hatvanhét évét jelképezte.     Az apartheid-ellenes küzdelem egy másik korábbi aktivistája, a Mandelával együtt raboskodó Ahmed Kathrada a ceremónián úgy fogalmazott, a kultikus ellenzéki személyiség "nemcsak politikai vezetőként, hanem a legidősebb testvérként is" hiányzik neki.     Graca Machel, a politikus 69 éves özvegye a johannesburgi megemlékezésen férjének az apartheid-ellenes küzdelemben részt vevő bajtársaira is emlékezett. Emellett azt mondta, hálás amiatt, hogy élete alkonyán az lehetett, akire Madiba (Mandela törzsi neve) bizton támaszkodhatott.     Jacob Zuma dél-afrikai elnök, aki pénteken Pekingben tartózkodott egy gazdasági csúcstalálkozón, "szomorú napról" beszélt, és méltatta Mandelának a demokráciaépítés terén tett múlhatatlan érdemeit.     Desmond Tutu katolikus püspök, aki ugyancsak fontos szerepet játszott a faji megkülönböztetés elleni harcban, arra szólította fel az egybegyűlteket, hogy továbbra is az emberi jogokon alapuló társadalom felépítésén munkálkodjanak, ahogy ezt Mandela is óhajtotta.     A Reuters brit hírügynökség arról számolt be, hogy a politikusra való emlékezésen kívül többen a Dél-afrikai Köztársaságban tapasztalható lehangoló állapotokra emlékeztettek. Az Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) párt 1994-es hatalomra kerülésekor meglévő optimizmusból, amely oktatást, munkát és élhető körülményeket ígért a dél-afrikaiaknak, kevés valósult meg. A munkaképes korú lakosság negyede és közöttük a fiatalok hatvan százaléka munkanélküli, s a Zuma vezette kormányba vetett bizalom soha nem állt még olyan alacsony szinten, mint jelenleg. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?