Hongkongi tüntetés - Ostrom alá vették a kormányzati épületeket a diákok

Peking/Hongkong |

<p>Folyamatos összecsapásokkal telt az elmúlt éjszaka a hongkongi kormányzati épületeknél, legalább negyven embert vittek a baleseti kórházba elsősegélyre, körülbelül húszat vettek őrizetbe.</p>

A választási reform kiszélesítéséért már csaknem két hónapja tartó területfoglaló tiltakozás egyes szervezői támadást hirdettek a több ezer rendőrrel védett kormányzati hivatalok ellen - számolt be hétfőn a helyi online média.
   
Miután az elmúlt két hétben a Foglald el a központot! mozgalom diákjait több helyszínről is kiszorították, állásaikat, barikádjaikat, valamint azt általuk felállított útakadályokat és sátrakat felszámolták, néhány diákvezető a kormányzati épületek blokádjára hívott fel.
   
Az Admiralty negyedben gyülekező ezrek közül vasárnap több százan sisakban, védőszemüvegben, maszkban jelentek meg, és a tömeg folyamatosan nyomás alatt tartotta a rendőri kordont. Később felszólították a diákokat, hogy vegyék körbe a hivatali komplexumot, így tegyék tartósan lehetetlenné a kormányzat működését.
   
A rendőrség egyik magas beosztású vezetője arról számolt be, hogy tüntetők egy része hangosbeszélőn adott utasítást az önkormányzat központi épületeinek ostromára. Azt hangoztatta, hogy ezzel aláásták a hongkongi törvényeket és a rendet, elítélte az illegális gyülekezést, a rendőrség felhívásainak figyelmen kívül hagyását, az erőszakos magatartást, a közterületek törvénytelen elfoglalását. A rendőrség külön közleményben az engedetlenségi mozgalom békés jellegét kérte számon a tüntetőkön.
   
A helyi South China Morning Post című lap beszámolója szerint a rendőrök paprika spray-vel, gumibottal, levegőbe irányított vízágyúval igyekezett a tömeget feloszlatni, a támadásokat visszaverni. A lap beszámolt arról is, hogy a tüntetők között több helyütt heves vita tört ki a rendőrök elleni támadás támogatói és ellenzői között.
   
A diákok hetek óta azért vannak az utcán, hogy elérjék, a 2017-es kormányzóválasztáson ne csak minden választópolgár szavazhasson, hanem a jelölteteket is nyíltan választhassák meg. A hongkongi alaptörvény és a kínai törvényhozás döntése értelmében azonban a két-három végleges jelölt személyét egy, a város társadalmát széles körben reprezentáló, 1200 tagú bizottság fogja jóváhagyni. A kérdésben sem a város vezetősége, sem Peking nem hajlandó kompromisszumra.
   
A legfrissebb jelentések szerint az érintett kormányzati hivatalok hétfő délelőtt zárva tartanak, a környékükön egyelőre csend van, a megszólaltatott tüntetők estig nem tervezik a folytatást, mondván: kevés az emberük.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?