Šutaj Eštok: A választási törvényről előbb a koalíciónak kell megegyeznie

sutaj estok k

A választási törvény módosításáról előbb a koalíciónak kell megegyeznie, utána létre lehet hozni egy szakértői csoportot – jelentette ki a TASR-nek Matúš Šutaj Eštok (Hlas) belügyminiszter a több választókerület létrehozására vonatkozó elképzeléssel kapcsolatban. Hozzátette, a Hlas célja ezzel, hogy nagyobb súlyt kapjanak a régiók.

„Elképzelhetőnek tartjuk, hogy 75 képviselőt választanánk meg az országos listán, 75-öt pedig a választókerületekben. Persze ez nem fog csettintésre működni, mérlegelni kell minden ezzel kapcsolatos meglátást. Remélem, hogy legalább sikerül megindítani a párbeszédet ebben a témában” – mondta Šutaj Eštok. Hozzátette, az első lépés, hogy a koalícióban megegyezés szülessen, de tisztában van az SNS kifogásaival.

Azt is leszögezte, a változtatásokról az önkormányzatokkal is egyeztetni fognak, a belügyminisztériumon kívül a régiófejlesztési minisztériumot is bevonják az előkészítése, de a pártokat nem. „Úgy vélem, a párbeszédet szakértői szinten és a végrehajtó hatalom szintjén kellene lefolytatni, mielőtt beengednénk a folyamatba a politikát. Erre akkor kerül sor, ha kész lesz a tervezet, és a parlament elé kerül. Akkor lesz lehetősége az ellenzéknek hozzászólni. Remélem, hogy szakmai szinten” – jegyezte meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?