MIDAS – Kiskánál járt Habsburg Károly

<p>Hétfőn zajlott az európai kisebbségi lapok szervezetének (MIDAS) igazgatótanácsi ülése a szlovák fővárosban. Ennek apropóján érkezett Pozsonyba Habsburg Ottó fia, Károly, akit a kisebbségi lapok képviselőivel együtt Andrej Kiska államfő is fogadott.&nbsp;</p>

Bemutatták Andrej Kiska köztársasági elnöknek a MIDAS-t. Az európai kisebbségi lapok érdekvédelmi szervezetének küldötteivel Habsburg Károly is részt vett a találkozón. A MIDAS-nak ugyanis két díja van, az egyik a MIDAS-díj, amelyet a kisebbségi lapoknál dolgozó újságírók kaphatnak meg, a másik az Otto von Habsburg díj, amelyet a többségi lapok újságírói kaphatnak.  Bemutatták az elnöknek a MIDAS-tKároly az apja nyomdokaiba lépve felvállalta a védnökséget a díj felett, emlékeztetett Slezákné Kovács Edit, a MIDAS elnöke. „Értékrendje azonos a szervezetével, ez egy nagyszerű szimbiózis” – jegyezte meg a látogatás kapcsán az Új Szó és a Vasárnap lapigazgatója.  Kiskának azért akarták bemutatni a szervezetet, hogy rámutassanak, milyen fontos szerepe van a kisebbségeknek a tagállamokon és az unión belül. „Sajnos a kisebbségekről legtöbbször akkor esik szó, ha valami probléma van. Szeretnénk rámutatni, hogy érdekvédelmünk célja a nyelv, a kultúra, az újságok megőrzése, ebben pedig nagy szerepe lehet olyan intézményeknek is, mint a köztársasági elnök” – tette hozzá.   Csökkenő lapeladás, internetes lehetőségekMilyen állapotban vannak a kisebbségi lapok, és milyen lehetőségeket, kihívásokat hordoznak számukra az új technológiák? Ez a két téma dominált az igazgatótanács ülésén. Mivel nem mindegyik országban megoldott a kisebbségi lapok támogatása, egyesek nagy gondokkal küzdenek. Ezen próbálnak valahogy segíteni, például lobbival az Európai Parlamentben és más struktúrákban.  „A másik téma pedig, hogy hogyan tovább ebben a mai modern világban, mert mindenkinek nagy gondjai vannak a lapeladás csökkenése miatt” – fejtette ki a lapigazgató. A web kapcsán elhangzott, hogy egyes kisebbségi lapkiadók fizetős portálokat működtetnek, mások pedig azt állítják, ezt nem engedhetik meg az olvasói struktúrájuk miatt.  Szlovákiában az egyik gond az, hogy az Új Szó és a Vasárnap a piacból (vagyis a lapeladásból és a hirdetésekből) él, a piac viszont nem veszi figyelembe, hogy kisebbségi lapról van szó, a reklámra elköltött összegeknek nem kerül akkora hányada ezekhez a sajtótermékekhez, mint az adott kisebbség lakossági számaránya alapján elvárható lenne. „Úgy látom, hogy valahol az európai kisebbségi középmezőnyben vagyunk. Vannak lapok, amelyek jobb, mások lényegesen rosszabb helyzetben vannak, mint mi. A lényeg, hogy rengeteget tudunk tanulni a kollégáktól, amelyeket hasznosíthatunk a lap és az olvasók javára” – vélekedik Slezákné Kovács Edit. Négyéves elnöki mandátuma kapcsán elmondta: továbbra is szeretnének minden releváns információt s megadni a MIDAS tagjainak.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?