Új programmal készül az őszre az Ifjú Szivek

Pozsony |

<p>Már egy hete folynak az előkészületek az új színházi idényre &ndash; a nyári felkészülés része az intenzív edzés is.</p>

„Valóban sűrű fellépéssorozat vár ránk, így a táncosaink hetente kétszer futnak és fekvőtámaszoznak.” – nyilatkozta a Szivek új igazgatója, Varsányi László. Varsányi július 1-jével lépett be a táncszínház életébe. Véleménye szerint ez az új szerepkör lehetőséget ad rá, hogy az egybeolvassza élettapasztalatait, tudását és a gyakorlati ismereteit. Mint elmondta, számára alapérdek a sikeres lét és a csapat jövője.

Az őszi előadások új programmal bővülnek: a már bevált egészestés műsorok mellett (Az ördög tánca és a Hommage Bartók – Tánc húros hangszerekre, ütőkre és zongorára) egy tanító-nevelő jellegű is helyt kap, amellyel a fiatalabb korosztályt célozzák meg. „Novemberre tervezzük az új táncszínházi előadás bemutatóját is, amelynek címe Finomhangolás.” – mesélte Varsányi. Az Ifjú Szivek jövőre ünnepli fennállásának 60 évfordulóját. Az igazgató elárulta, hogy kiállításokkal, fellépésekkel, konferenciával, koncertekkel és meghívott vendégek műsorával készülnek az eseményre. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?