Egészségügyi riadót rendeltek el Hondurasban a csikungunyaláz miatt

Santo Domingo |

<p>Egészségügyi riadót rendeltek el Hondurasban a karibi térségben terjedő csikungunya vírus miatt, amely a Pánamerikai Egészségügyi Szervezet (OPS) adatai szerint tavaly december óta bizonyítottan már közel ötezer embert fertőzött meg, és 22 halálesetet okozott.</p>

Yolani Batres hondurasi egészségügyi miniszter elmondta, hogy a közép-amerikai országban eddig három gyanús esetet regisztráltak, míg a karibi régióban már mintegy 300 ezret. A betegség által leginkább érintett ország a Dominikai Köztársaság, ahol az egészségügyi tárca szerdai közleménye szerint közel 194 ezer embernél merült fel a vírussal való fertőzöttség gyanúja.

Az utóbbi napokban Nicaraguában, Costa Ricában, sőt már Brazíliában is regisztráltak csikungunya vírus okozta megbetegedést. A betegek előzőleg a Dominikai Köztársaságban vagy a vele szomszédos Haitin jártak. 

A csikungunyalázt a dengue-lázhoz hasonlóan a tigrisszúnyog terjeszti. A vírus a láz mellett erős fejfájást és ízületi, valamint izomfájdalmat okoz, s legyengült immunrendszerű betegeknél akár halálos is lehet. A csikungunya vírus már régóta jelen van Afrikában és Ázsiában, míg a karibi térségben először tavaly decemberben ütötte fel a fejét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?