2735 név a dunaszerdahelyi „siratófalon”

Dunaszerdahely |

<p>Emlékművet állítottak a Sikabony városrészben levő zsidó temetőben a 70 éve elhurcolt zsidó származású dunaszerdahelyi lakosoknak. Több százan emlékeztek meg a közel 3000 tragikus sorsú emberről.</p>

Az emlékművet az adományozók leplezték le, majd a falnál hat emlékfáklyát gyújtottak meg a zsidó holokauszt dunaszerdahelyi születésű túlélői. A megemlékezésen többen felszólaltak. Kornfeld Tibor, a dunaszerdahelyi zsidó hitközösség egyik vezetője beszédében úgy fogalmazott, hetven évet késtek az emlékmű felállításával, de örül, hogy végre sikerült méltó emléket állítani az elhurcoltaknak, és ugyan idővel minden seb begyógyul, a hozzátartozókat nem kapja vissza senki. Az emlékműavatáson és megemlékezésen részt vett Alexander Ben-Zvi, Izrael szlovákiai nagykövete is, a holokausztot beszédében az emberiség elleni legnagyobb bűntettnek nevezte. Hájos Zoltán, Dunaszerdahely polgármestere elmondta, Dunaszerdahely lakosságának több mint fele zsidó volt, a szégyenteljes történelmi esemény után a város kultúrája is szegényebb lett. Hozzátette, az emlékmű nemcsak emléket állít az elhurcolt lakosoknak, hanem egyúttal figyelmezteti a jelenkort is arra, hogy többé ilyen ne történhessen meg. Dakó Sándor városi képviselő Dunaszerdahely nevében kért szimbolikusan bocsánatot az elhurcoltaktól.

A megemlékezésen részt vett Pavel Traubner, a Szlovákiai Zsidó Hitközösség Központi Szövetségének tiszteletbeli elnöke és Szigeti László, a Kalligram Könyvkiadó igazgatója. Szigeti beszédében a holokausztról és a zsidógyűlöletről beszélt, figyelmeztetett arra is, hogy korunkban egyre több az antiszemita megnyilvánulás. „Utóda vagyok az elkövetők társadalmának, és ezzel elszámolni nagyon nehéz. Nem lehet kollektíven megbocsátani, csak belül, belső munka révén, őszintén, és nem tudom, az önmagunkkal való szembenézést hányan gondolják őszintén” – mondta Szigeti László. Kutak Adrienn keramikusművész emlékművén 2735 név szerepel, további 300 név kerülhet még fel a falra, ha sikerül kideríteni azok személyazonosságát, akik koncentrációs táborban vesztették életüket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?