Létrehozzák a holokauszt helyszíneinek európai hálózatát, az EU 3 millió eurós támogatást ad

holokauszt k

Az Európai Bizottság pénteken Brüsszelben bejelentette, hogy 3 millió euró értékű pályázat útján támogatja a holokausztra való emlékezést, mégpedig az érintett helyszínek európai hálózatának létrehozásával.

A bizottság közleménye szerint a holokausztra való emlékezést segítő hálózat hosszú távon, jelentős mértékben járul majd hozzá a holokausztáldozatok emlékének megőrzéséhez.

Kiemelték: a történelmi, tényszerű igazságok bemutatása mellett a hálózat támogatni fogja a holokauszt helyszíneinek védelmét és megőrzését, valamint felhívja a nemzeti és helyi hatóságok, a közvélemény és a helyi közösségek figyelmét a 20 század legsötétebb eseményére.

Emlékeztettek arra, hogy az antiszemitizmus elleni küzdelemről és az európai zsidóság életének védelméről és elősegítéséről szóló európai uniós stratégia kiemeli a holokauszt túlélőinek fontosságát a holokauszt atrocitásainak emléke megőrzésében. „A túlélők utolsó generációjának emléke értékes, meg kell őrizni” – fogalmaztak. A holokauszt helyszínei, köztük a haláltáborok, lőterek, deportálási helyszínek és búvóhelyek, egyre fontosabbá válnak az áldozatok és túlélők emlékének megőrzése és tisztelete, valamint történetük pontos elmesélése szempontjából – emelték ki.

A közlemény Margarítisz Szkínász európai életmód előmozdításáért felelős uniós biztost idézte, aki azt mondta: az elmúlt hónapokban riasztóan megsokszorozódott az antiszemita gyűlöletből fakadó bűncselekmények száma. Elharapódzott az antiszemita indíttatású gyűlöletbeszéd, összeesküvés-elméletek kaptak szárnyra, és megnőtt a félretájékoztatás aránya is; mindez szerinte a történelem legsötétebb fejezeteire emlékeztet.

„Arra kell összpontosítanunk, hogy megőrizzük a holokauszt helyszíneit, hogy soha ne felejtsük el, mi történik, ha hagyjuk, hogy az antiszemitizmus és a gyűlölet más formái szabadon terjedjenek” – fogalmazott a görög biztos.

Az uniós támogatásra május 24-ig lehet pályázni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?