MKDSZ: Hedvig áldozat a vádlottak padján

Komárom |

<p>A Magyar Kereszténydemokrata Szövetség mélységes felháborodásának ad hangot a Malina Hedvig elleni vádemeléssel kapcsolatban.</p>

Az Új Szó Online-t erről a szövetség sajtóközleményben tájékoztatta:

"A Magyar Kereszténydemokrata Szövetség mélységes felháborodásának ad hangot a szlovák nacionalisták által 2006 augusztusában Nyitrán brutálisan megvert és megalázott, később a szlovák kormánypárt, a Smer által meghurcolt, majd Magyarországra elüldözött Malina Hedvig elleni vádemeléssel kapcsolatban.

Az a tény, hogy a szlovák ügyészségek és a bíróságok hét éve képtelenek igazságot szolgáltatni Malina Hedvignek, sőt a főügyészség 2014. április 2-án hamis tanúzás vétsége miatt Nyitrán, Malina Hedvig brutális megverésének színhelyén vádat emelt a sértett ellen, a hatalom nyilvánvaló cinizmusa és arroganciája mellett arra enged következtetni, hogy Szlovákiában nem működik, illetve sajátosan alkalmazzák az igazságszolgáltatást. Szomorú és aggodalomra okot adó tény továbbá, hogy a szlovák extrémizmussal és a sovinizmussal szemben a törvény nem nyújt védelmet, sőt a sértettet ültetik a vádlottak padjára. Ez a politikai és jogi hozzáállás aláássa és veszélyezteti a demokratikus társadalmi rendet, szöges ellentétben áll az Európai Unió jogrendjével és szellemiségével, illetve az országban élő nemzeti közösségek tagjaiban félelmet kelt. A történelmi tapasztalat azt mutatja, hogy a Smer-kormányok idején a politikai érdek következtében mindig megerősödik a magyarellenesség, a szlovák nacionalizmus és az extrémizmus.

Ne engedjük, hogy az utcára kiengedett szélsőséges idea, most az igazságszolgáltatásba szivárogjon be!
A Magyar Kereszténydemokrata Szövetség ezért arra kér minden demokratikusan gondolkodó magyar és szlovák embert, minden szervezetet és pártot, hogy egyként lépjenek fel és mondjanak nemet az igazságszolgáltatás igazságtalanságára, az extrémizmusra és egyként tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy Malina Hedvig igazságot nyerjen!

Komárom, 2014. április 4."
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?