Közeleg az adófizetés

Pozsony |

<p>&nbsp;Azoknak az adózóknak, akik nem kértek haladékot, már csak nem egész öt napjuk maradt arra, hogy az adóhivatalhoz eljuttassák a jövedelemadó-bevallásukat.&nbsp;</p>

Idén ezt március 31-én éjfélig tehetik meg, és eddig ki is kell fizetniük az adót. Akik ezt elmulasztják, büntetésre számíthatnak, a bankok ezért arra figyelmeztetnek, hogy a pénzt az ügyfeleik időben utalják át. Az adót az utolsó nap, vagyis március 31-én is be lehet fizetni postai vagy banki átutalás útján, a pénzintézetek azonban arra figyelmeztetnek, hogy ha ez utóbbit választjuk, akkor ezt nem szabadna az utolsó pillanatra hagyni. Hogy milyen számlára kell utalni a pénzt, azt a központi adó- és vámhivatal honlapján (www.financnasprava.sk) nézhetik meg. Az adóhivatal számára az a mérvadó, hogy az adózó számlájáról mikor utalják át a pénzt, és nem az, hogy az összeg mikor jelenik meg a hivatal számláján. Banki átutalások„Akik a Szlovák Takarékpénztár fiókjaiban szeretnék befizetni az adót, azok ezt március 31-én az adott fiókok zárásáig, legkésőbb azonban este fél tízig tehetik meg. Ugyaneddig fizethetnek az interneten keresztül is, míg a homebanking szolgáltatás esetében erre este hatig keríthetnek sort” – nyilatkozta Štefan Frimmer, a bank szóvivője. Marína Masárová, a Tatra banka szóvivője szerint náluk közvetlenül a pénzintézet kirendeltségein délután kettőig lehet megadni az átutalási megbízást, az Internet banking és DIALOG Live szolgáltatás esetében a végső határidő este kilenc, a Gemini5 és Multicash rendszereken keresztül este hat óra.„Az adóbefizetés előtt érdemes leellenőrizni azt is, hogy az internetes átutalás esetén milyen felső határt szabtak meg egy-egy átutalásra, könnyen megtörténhet ugyanis, hogy az így megszabott határérték nem lesz elegendő” – figyelmeztet Zuzana Eliášová, a ČSOB szóvivője. Náluk az elektronikus átutalási megbízásokat este hatig kell megtenni ahhoz, hogy a pénzt még aznap elküldjék a számláról. A pénzintézet fiókjaiban ugyanerre délután háromig van lehetőség. A Postabanknál az internetes megbízásokat este fél hétig érdemes megtenni, a bank fiókjaiban pedig azok zárásáig. Naďa Urbanová, a pénzintézet szóvivője azonban arra figyelmeztet, hogy a bank postahivatalokban található kirendeltségein erre legkésőbb hétfő délelőtt tízig érdemes sort keríteni, és arra is már csak gyorsított átutalás formájában. Hasonló a helyzet a kisebb bankok esetében is. A bankfiókon keresztül megadott átutalási megbízást a Sberbanknál, az UniCreditnél és a Prima bankánál is hétfőn délután négyig lehet megtenni. Az elektronikus átutalás esetében a Sberbanknál és a Prima bankánál este kilenc, az UniCreditnél pedig este fél tíz a végső határidő. Tovább tart nyitva a postaAkik postai átutalással szeretnék befizetni az adót, azoknak érdemes tudniuk, hogy ez esetben a befizetés időpontja a mérvadó. A Szlovák Posta idén is 85 kiemelt postahivatalban hosszabbítja meg a nyitva tartást március utolsó napján. Dunaszerdahelyen, Galántán, Komáromban, Léván, Losoncon, Rimaszombatban, Nagykürtösön este hétig, Vágsellyén, Rozsnyón és Tőketerebesen fél hétig, Szepsin pedig hatig tart nyitva a posta. A március 31-ei nyitva tartás a Szlovák Posta honlapján (www.posta.sk) is megtekinthető. (mi, TASR, SITA)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?