Ejtették Michael Jackson pedofilvádját

Wade Robson
Los Angeles |

Elutasította egy amerikai bíró kedden az ausztrál Wade Robson táncos-koreográfus 2013-ban benyújtott polgári keresetét, amelyben a férfi azzal vádolta a néhai előadót, hogy molesztálta őt gyermekkorában.

Mitchell L. Beckloff bíró ítélete szerint a 2009-ben elhunyt énekes egykori tulajdonát képező két cég, amelyek alperesként szerepeltek az ügyben, nem vonhatóak felelősségre a Robsonnal történtekért. A döntés meghozatalakor a bíró nem vizsgálta a koreográfus szexuális zaklatásra vonatkozó állításainak hitelességét.

A most 35 éves Robson ügyvédje, Vince Finaldi szerint a döntés aggasztó precedenst teremt. Hozzátette, hogy tervezik a fellebbezést.

Az ausztrál származású Robson, aki mások mellett Britney Spearsszel és az NSYNC fiú bandával is dolgozott együtt, ötéves korában ismerkedett meg Jacksonnal. A néhai énekest ért szexuális zaklatási vádak ügyében indított 2005-ös perben Robson egyenesen tanúskodott "a pop királyának" védelmében. Elmondta, hogy annak idején több mint húsz éjszakát töltött a kaliforniai Neverland birtokon és általában a zenész szobájában aludt, de Jackson soha nem molesztálta őt. Az énekest felmentették.

Később azonban, 2013-ban Robson két fronton indított támadást Jackson hagyatékkezelője ellen, azzal vádolva a néhai énekest, hogy hét éven át zaklatta őt gyermekkorában. Az egyik szálon egy illetékes bíróság 2015-ben kimondta, hogy Robson túl későn nyújtotta be a keresetét ahhoz, hogy bármit is kapjon a Jackson hagyatékból. A polgári kereset esetében pedig két alperes maradt az ügyben, az annak idején Jackson tulajdonában lévő MJJ Productions, Inc. és az MJJ Ventures, Inc.

A mostani döntés értelmében a két vállalat nem vonható felelősségre a Robsonnal történekért úgy, mint például egy iskola, vagy egy fiú cserkészegyesület felelősségre vonható egy zaklató felnőtt és gyermekáldozata ügyében.

"Véleményem szerint Robson úr állításai, amelyeket több mint 20 évvel az állítólagos események után, illetve évekkel azt követően tett, hogy kétszer is eskü alatt - ebből egyszer esküdtszék előtt - vallotta, hogy Michael Jackson soha nem környékezte meg őt, mindig is sokkal inkább a pénzről, mintsem az igazság kereséséről szóltak"

- húzta alá közleményében Howard Weitzman, a Jackson-hagyaték jogi képviselője.

A 2013-as kereset benyújtásakor Robson ügyvédje azzal indokolta a férfi pálfordulását, hogy a stressz és a szexuális trauma nyomán a koreográfusban végül tudatosult, hogy Jackson annak idején molesztálta őt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?