Bugárnak nem hiányzik a parlamenti alelnökség

Pozsony |

<p>Nem hiányolja a parlamenti alelnöki széket Bugár Béla, a Híd elnöke. A választási időszak elején a Híd hajbakapott a tisztség miatt az Egyszerű Emberek s Független Személyiségek frakciójával.</p>

A posztot végül Erika Jurinová foglalta el. Bugár nem kívánta értékelni a működését, annyit azonban megjegyzett, úgy tűnik, nem az egész ellenzék, csak az egyszerűek klubjának érdekeit képviseli.

Bugár úgy véli, a törvényhozás ellenzéki alelnökének az egész ellenzék érdekeit kellene képviselni. Ez volt az az indok, amely miatt megpróbálták megszerezni a tisztséget. „Én nem nyomultam, és nem állítottam, hogy nekem kell elfoglalnom azt a helyet. Ebből azért lett ügy, mert Igor Matovič, az Egyszerűek elnöke ügyet csinált belőle, ez a lételeme. A választási időszak kezdetén összeültek az ellenzéki pártok, és mindenki elmondta a követeléseit. Ekkor Matovič kifejtette, a tisztség neki jár, mivel hárommal több képviselője van. Na de kérdem én, hol van ez megírva?” – mondta Bugár. Az ellenzék végül megegyezett a közös jelöltben, Jurinovában. Bugárnak a tisztség nem hiányzik, szerinte képviselőnek lenni sokkal kisebb felelősség, és sokkal kevesebb idegeskedéssel is jár. „Persze, kényelmes lenne parlamenti alelnöknek lenni, akkor mindenhova vinnének stb. Most magam vezetek, és elégedett vagyok” – mondta. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?