Népszámlálási stratégia: kövessünk valós célokat!

Egy helyett többes identitás. Az ezt lehetővé tevő módszertani változásról fontos vita kezdődött, ezt viszont már két-három éve kellett volna lefolytatni. Amikor volt tétje. Hogy nem így történt, elsősorban azok felelőssége, akik a változást eltervezték és kieszközölték, széles társadalmi vita nélkül. Látjuk, hogy az új megközelítéssel kapcsolatban több a kérdőjel, a veszély és a buktató, mint a lehetőség, de ezzel már semmit sem tehetünk. Mindez mementója marad annak, hogyan nem szabad a társadalmunkkal kapcsolatos szakmai és társadalmi döntéseket meghozni! Ugyanakkor ezen most túl kell lépni, következményeit viszont vizsgálni kell, hiszen sok még az elvarratlan szál. Gondolok itt elsősorban a kisebbségi jogok végrehajtására vagy az eredmények „állami” értelmezésére.
Mi is a népszámlálás célja? Részletgazdag pillanatképet mutat a társadalomról. A számsorok konkrét intézkedések alapjait képezik, a pillanatkép szerint formálódnak jogok és lehetőségek, támogatások és tervek. Emellett viszont fontos – vagy még fontosabb – az a hatás, amit a cenzus egy-egy társadalom és közösség mentális állapotára gyakorol. Nem csak a valóságot mutatja meg, alakítja is. Az 1900-as népszámlálás korabeli és utólagosan is legtöbbet idézett adata, hogy először mutattak ki 50% feletti arányt hivatalos összeíráson a magyarság számára a szűken vett történelmi Magyarország határain belül. A 2011-es szlovákiai népszámlálás eredménye pedig elsősorban a magyarságot sokkolta, és indított el egy társadalmi vitát, melynek viszont sajnos nem lett érdekképviseleti vagy szakmai, szakpolitikai kifutása.

A népszámlálásról gyakran elhangzik, hogy a végvárak szempontjából fontos, ezért a megelőző kampány fókuszába is őket kell állítani. Azon településeket, ahol már most is alig lépi túl a magyarság aránya a 15%-ot, hiszen ez a magyar ügyintézéshez szükséges minimális jogszabályi arányszám. Ez pont az előző bekezdésben említett technikai megközelítés, ami jogokat formáló forrásként tekint a cenzusra. Véleményem szerint viszont vannak fontosabb célok is. Nem csak átvitt, de nagyon praktikus szempontból is.
A népszámlálásnak ugyanis a fenti jogtechnikai mellett fontosabb a pszichológiai hatása. Tízévente látleletet nyújt arról, hányan vagyunk országosan, a többiekkel összevetve milyen a helyzetünk, regionálisan hogyan állunk, milyenek a népesedési trendjeink. Nem elhanyagolandó a végvárak kérdése, mindenki számít, de legyünk őszinték magunkkal szemben! Azokban a községekben, ahol legutóbb épphogy túllépte a magyarok aránya a 15%-ot, általában eddig sem volt aktív és megtartó magyar közösségi élet. Ha a számok mögé nézünk, akkor pedig azt látjuk, hogy itt a magyarság túlnyomó többségét már az idős korosztály adja.

Ezeken a településeken rendszerint pont azért esett vissza a magyarság aránya, mert fejlődéséhez nem volt biztosított az intézményrendszer, például évtizedek óta hiányzik a magyar iskola. Itt tehát nem azért fog elfogyni a magyar, mert egy gyenge népszámlálási mutató miatt elvesznek intézményeink, az ok-okozati sor fordított: a magyar intézmények jóval korábbi megszűnése vagy kiüresedése miatt zuhant a magyarok aránya, s ennek következménye lesz a 15% alá esés. Aminek az előbb sorolt okok miatt sokszor csak minimális praktikus következménye lesz, legfőképpen az, hogy lekerül a magyar helynévtábla. (Ami egyébként inkább az ország kisebbségi jogi törvényeinek szemléletében gyökerező probléma, mintsem népszámlálási kérdés, hiszen ha a jogszabályok nem korlátozóak, hanem lehetőséget biztosítóak lennének, akkor a helyi önkormányzat döntésére küszöb alatt is maradhatna a tábla.)
Amint írtam, mindenki számít, ám ha a 15% körül billegő települések kisebbségi jogi kontextusban értendő „megtartását” tesszük meg fő célnak, akkor aránytalanul sok energiát fordítunk olyasmire, ami a gyakorlatban már most sincs nagyon kihasználva és nem is lesz. Nem véletlenül írtam a fentiekben falvakról, ugyanis a népszámlálás 15%-os következménye egy-egy város szempontjából érdekesebb lesz. Ezekben ugyanis a magyarság jelentősebb abszolút száma miatt még lehet és sokszor van is magyar intézményrendszer (iskolák, kulturális rendezvények, magyar misék), a 15%-os határ alá csúszás pszichológiailag érintheti negatívan ezt a közösséget. Jó példa erre Szenc, amely a jelentős pozsonyi kitelepülés következtében fokozatosan duzzad, a magyarság aránya pedig csökken.

A „15% körüli községek” eredményei helyett sokkal fontosabb, hogy milyen lesz a magyarság országos aránya, abszolút száma, a tisztán magyar és a duális identitások száma, valamint hol melyik pszichológiai határ dől meg, vagy fordítva, erősödik. Egy külföldi példa: a 2002-es romániai népszámlálás egyik legfontosabb magyar vonatkozása volt, hogy az egykori autonóm tartományi központban, Marosvásárhelyen 50% alá esett a magyarság aránya, először a történelem során.

Az adatok értelmezését jelentősen bonyolítani fogja, az összehasonlítást pedig gyakorlatilag ellehetetleníti a többes identitás bevezetése. Ebben az esetben, ahogy korábban  a vitában Kapitány Balázs rámutatott, előfordulhat, hogy egy-egy dél-szlovákiai városban (akár Komáromban, Somorján) egyszerre lesz „többségben” magyar és szlovák. Emiatt nagyon fontos, hogy a kettős megjelölést azok használják ki, akik eddig hivatalosan szlovákok voltak, a 460 ezer magyar túlnyomó többsége ne „fedezzen fel” magában újabb identitást. Ez a mi érdekünk, helyi és országos szempontból is.

Eddig nem került elő a nyilvános vitákban az „ismeretlen nemzetiségűek” problematikája, amire különösen nagy figyelmet kell fordítani. 2011-ben a lakosok 7%-a nem vallotta meg nemzetiségét, ami a korábbi 1%-hoz képest óriási ugrás. Ez a jelenség elsősorban a kisebbségek számára káros, hiszen az arányokat sehol sem a bevallott nemzetiségből, hanem az összes lakosból számítják.
Mivel az „ismeretleneket” kitermelő társadalmi jelenségek az elmúlt tíz évben erősödtek, minden okunk megvan feltételezni, hogy országosan még kevesebben fogják megvallani nemzetiségüket. Így tehát a társadalmi kampány során a „valljuk magunkat magyarnak” és a „ha lehet, csak magyarnak” csapásirány mellett nagyon fontos lesz azt az üzenetet is eljuttatni a polgárokhoz, hogy egyáltalán vallják meg a nemzetiségüket. Mert mindenki számít, nekünk, magyaroknak pedig nagyon számít.

Mózes Szabolcs
A szerző az Összefogás mozgalom elnöke